Mivel a Pandora Hearts a világ egyik legeslegjobb mangája (egy csúcsszuperül felturbózott, kalandos és furfangos és gyönyörű és toronybazártkisasszonyos... na szóval egy Alice in Wonderland feldolgozás), ez sem kerülhette el azt a sorsot, hogy rajzoljam OMG hogy is kerülhette volna el, égnek az ujjaim a rajzolás után akárhányszor ránézek, olyan szép viktoriánus környezetben járunk <3
De mielőtt elkezdenék sztorizgatni a képeimhez, pár szót a történetről, csak hogy minden világos legyen:
Oz Vessalius 15. születésnapját ünnepli, ezzel együtt részt kell vennie egy nemesi beavatási ceremónián. Igen ám, de a szertartást egy rejtélyes klán félbeszakítja, őt pedig a Szakadékba lökik - ez a hely egy másik dimenzió (="Csodaország"), ahol megáll az idő, fura lények (a Láncok) élnek, és vadásznak minden emberre, hogy szövetséget kössenek velük, a Láncok ugyanis másképp nem tudnak a Szakadékból ki-be közlekedni, csak egy gazdával. Így találkozik Oz másik főhősünkkel, Alice-szel, aki maga is egy lánc... vagy nem is.
További főszereplőink Gilbert, Oz szolgája, testőre és gyermekkori barátja akiről aztán kiderül hogy egy nemesi család tagja, aztán kiderül hogy egy másiké is, na ez egy vicces történetés Break, a Pandora Hearts, nemesek által alapított nevű szervezet tagja - céljuk hogy felkutassák az illegális szövetségkötőket... hogy miért illegális Lánccal szövetséget kötni, milyen következményei vannak és egyáltalán, hogy jött létre a Szakadék és miért dobták oda Oz-t, kiderül a mangából ami itt olvasható: http://www.mangareader.net/350/pandora-hearts.html jelenleg is fut :)
ó, Gilbert, a folytonos komolykodásával <3
"Egy ilyen seb nem elég hogy megöljön" - mondja, mikor rájön hogy eredetileg ő a ... klán tagja; nem akarom lespoilerezni melyiké is, de a lényeg hogy rájön, hogy bizony nem fog egy lövéstől meghalni. Mikor tájt ezt olvastam, épp egy naaagyon macerás feladat volt a nyakamon, úgyhogy nagyon megszerettem ezt az idézetet. Pedagógia módszertan beadandó? Ennyi nem elég hogy megöljön :) így nyomban rajzolni is kezdtem a házi helyett és kitettem az asztalom felé mint motivációs plakát :D
És újra Gil, alkoholos filc kivitelben. Épp a tan.gyakorlatomra kellett előkészítenem másnapra egy hatalmas kartonra felírt - nagy, szép,olvasható, gömbölyű betűkkel, természetesen kifogástalan helyesírással - nyelvi példákat, de már a gondolattól is iszonyatosan remegett a kezem, hogy én? így? filccel? kizárt. Szóval valamin gyakorolni kellett hogy ne remegjek annyira már a puszta gondolatától is hogy OMG AZ A ROHADT FILC NEM RADÍROZHATÓ, ÉN NEM MEREK EZZEL ELKEZDENI ÍRNI!
És újra Gil, alkoholos filc kivitelben. Épp a tan.gyakorlatomra kellett előkészítenem másnapra egy hatalmas kartonra felírt - nagy, szép,olvasható, gömbölyű betűkkel, természetesen kifogástalan helyesírással - nyelvi példákat, de már a gondolattól is iszonyatosan remegett a kezem, hogy én? így? filccel? kizárt. Szóval valamin gyakorolni kellett hogy ne remegjek annyira már a puszta gondolatától is hogy OMG AZ A ROHADT FILC NEM RADÍROZHATÓ, ÉN NEM MEREK EZZEL ELKEZDENI ÍRNI!
Oz :) csak mert szeretem, ahogy a történet előre haladtával kockás rövidnadrágos kisfiúból daliás nemessé növi ki magát és megvédi Alice-t bármi áron :) (párhuzam az eredeti Alíz sztorival: itt őt üldözi Alice, ő - vagyis a Lánca - a fehér nyúl megtestesítője ebben a feldolgozásban.)
Úúúúúúú Break, OMG a kedvencem :D (eeegen, ő - pontosabban a Lánca - a Kalapos megfelelője)
Kevin Regnard valaha lovag volt, egy nemes család testőre, ám elég volt egyszer felügyelet nélkül hagynia őket, valaki végzett a családdal, csupán egy túlélő maradt. Na most, ő ebbe nem törődött bele; bizony leszáll a Szakadék szelleméhez hogy kérje az idő visszaforgatását. Ez nem szokott sikerülni a próbálkozóknak, de ő nagyon hősies, ő megtette és awww <3 (mondjuk ára is volt az alkunak, így került az egyik szeme a Chesire macska tulajdonába) A dolog sajnos végül mégsem jól sült el, mert bár a család még pár évet élt, később újra megtámadták őket, és ezúttal egy túlélő sem maradt. Tanulság: örüljünk annak, ami van, ne verjük a nyálunkat soha az idő visszaforgatásáért, mindig csak előre nézzünk a jövőbe. Break ezután durván bedepizett, de Sheryl Rainsworth megmentette, és most őt szolgálja. Úgy tesz, mintha az a sötét időszak meg sem történt volna vele, és Xerxes Break néven folytatja életét, folyton cukorkát és nyalókát zabálva, teljesen hülye helyeken felbukkanva (nem, senki nem tudja hogy kerül ki random ágyak alól és szekrényekből xD), szinte bohócként. Szóval azt hisszük ő valami nagyon mókás fickó, míg meg nem tudjuk tragikus múltját és fel nem villant a nagy bohóckodásában egy-két nagyon komoly beszólást. Mert néha egyik pillanatról a másikra nevetősből ilyen fejet vág, mint a fenti, és olyan bölcsességeket szól el, mint a "emlékezned kell, mi az igazán fontos számodra, mert senki nem kapja vissza azt, amit egyszer elvesztett." Fuhh, ütős mikor ezt Gilbertnek mondja Oz életére értve, az én szívemhez valahogy mégis a tanulmányi átlagomra értve férkőzött közel ez az idézet és így kerül ki a második Pandora Hearts motivációs plakát az asztalom felé xD
és végül egy kakukktojás, mert az mindig kell:
Tökéletes mása a Carcere-nek, amiben a legális szövetségkötők kevese tárolja a Lánca vérét, hogy ne kelljen elszenvednie az illegalitás mindenféle káros következményét... na mindegy, ez ennek a világnak a sajátossága, rajongók szerintem nagyon fogják ezt a darabot értékelni, a többiek meg simán csodálják azért mert szép és olvassák a mangát mihamarabb :D