Emily megvolt, Anne is pipa, már csak Charlotte várat magára. Miről beszélek? Hát persze hogy a Brontë nővérekről :)
Igen, a megjelenés dátumát amolyan olvasó-csalogatónak írtam ki olyan szép feltűnően - a legjobb regények többsége az 1800-as években íródott, nemde? >.<
"Agnes Grey egy észak-angliai lelkészcsaládban, egyszerű, de szerető környezetben nő fel, ahol a szellemi és lelki értékek mindig fontosabbak az anyagiaknál. A féltve dédelgetett legkisebb lány, hogy segítse a szüleit, nevelőnőnek szegődik gazdagabb családokhoz, hogy az otthon megtanult elvekre nevelje a rábízott gyerekeket. Miközben keserű leckéket kap „az oktatás művészetében”, érett, önálló személyiséggé csiszolódik, aki egyre inkább képessé válik arra, hogy a maga kezébe vegye sorsát… – Anne Brontë önéletrajzi ihletésű regényében feltárul a 19. század derekának Angliája, ahol a régi minták és korlátok még fennállnak ugyan, de az emberek már új eszmények felé fordulva siettetik a változás eljövetelét. A méltán híres mű szerzője erről a változó korról és egy bátor, hétköznapian küzdelmes sorsról mesél őszinte érzékenységgel."
Aki a Büszkeség és balítéletet, valamint az angol romantikát szereti, ki ne hagyja :)
Igaz, a romantikus szál hosszabb előkészület után jön képbe mint a fent említett klasszikus esetében, de jó is hogy nem csap rögtön a közepébe a dolgoknak, hisz felvezetésnek nagyon jó korrajzot kapunk. Az elkényeztetett csemeték, az üresfejű gazdagok világa... hát, én tuti agyonütöttem volna sorban mindenkit, felháborítóan bántak néha szegény csajjal... fuuuu >.< De talpraesett lánnyal van dolgunk, aki minden helyzetben megtalálja a szépet és jót... na meg az egyetlen intelligens pasit a környéken, aki felismeri a különlegességét a sok üresfejű liba közt... --- :D
Nem lehet nem imádni. De komolyan :D Úgy ráfüggtem, két nap alatt kivégeztem az egész sorozatot :D
Hol is kezdjem... hűha, nehéz :D Nehéz, mert a sztorit gyakorlatilag mindenhol lányoknak való animének könyvelik el, aztán ezzel az egyetlen címkével letudják. Középiskolában játszódik, igen, romantikusnak is mondják... de csak a közepétől az kb. Mert hogy addig tisztán egy félreértésekkel teli vígjáték, ahol is én sírva fetrengtem a röhögéstől. Engem tényleg a humorával fegyverezett le. És nem is kicsit :D
De nem csak nevetés van benne. A másik amiért imádtam az a pszichológiája. A családi problémák, az érzelmek széles skálája... majd meglátjátok :)
Ryuuji-t anyja egyedül neveli, 16 évesen szülte, és egy éjjeli bárban dolgozik, hogy fiát egyetemre tudja küldeni. Ezen kívül úgy él, mint egy gyerek (nem meglepő, tulajdonképp nem volt fiatalkora), éppen ezért Ryuuji a kis családjuk feje. Nagyon komoly, csöndes és megfontolt, ő tartja rendben a háztartást, intézi a vásárlást... betegesen tisztaságmániás és kiváló szakács :D Apjáról nem tudni csak annyit, hogy tőle örökölte a szemeit - amit utál mert mindenki szerint félelmetes, rosszfiús a tekintete - pedig nem az.
Taiga, a szomszéd lány pont az ellentéte. Mindene megvan... anyagilag. A szülei inkább vettek egy luxuslakást neki miután elváltak hogy az új családjukra tudjanak koncentrálni, és nem is törődnek vele, mi lesz belőle. Ezért aztán ő sem törődik magával. A lakás egy szemétdomb, nem takarít, nem is főz, gyorskaján él (már amikor nem lusta még rendelni is)... míg meg nem sajnálja Ryuuji, aki elkezdi rendbe szedni a csajt - a lakását, az étkezését, a szerelmi és családi dolgait, szóval az egész életét...
(esküszöm hogy patológiás eset a csaj xD)
Ryuuji meg akarja szelídíteni Taigát. Igaz a lány úgy beszél vele mint a kutyával (szó szerint...), de akkor is. Egy jobb, normálisabb élet felé akarja terelni, mert sajnálja őt, hogy senki nem látja mekkora bajban van és milyen magányos. Teljesen antiszociális, senki nem mer barátkozni vele (kivétel Minori). Nagyon harcias ha kell, ha nem - innen is a beceneve: Zsebtigris. Még a tanárok is félnek hozzászólni és egy fa karddal mászkál xD
Azzal tör be kezdetben Ryuuji-hez is... hogy megölje... egy játék karddal... egy tévedés miatt xD A fiú táskájába került egy szerelmes levél (vagyis mint kiderült csak a boríték xD) amit a lány Kitamura-nak szánt - ő az osztálytitkár-stréber-jófiú stb, akivel össze akar jönni.
...vagyis azt hiszi csak hogy ő kell neki - de tudja is ő hogy mit akar! Neki valaki olyasvalakire van szüksége, aki törődik vele, aki mindig mellette van, még ha nem akarja is hogy törődjenek vele... valakire, aki azt mondja neki, hogy hívhatja magát Tigrisnek, ő lesz akkor mellette a Sárkány - hisz ősi idők óta a Sárkány a Tigris méltó párja... <3 (btw, innen a cím: tora - doragon; tigris -sárkány)
Ám Ryuuji is hülye - itt senki se tudja mit akar igazából, agymenés :D Ryuuji Minori-t akarja összeszedni... (legalább is kezdetben). Így Taiga és Ryuuji összeszövetkeznek, hogy megnyerjék kiszemeltjüket - de lehet hogy a végén rájönnek, nem is kellenek a kiszemeltek... (főleg nem Minori! bocsi, tudom én hogy pozitív karakter meg cuki meg minden - de egy elmebaj az a csaj, ahogy kapkod egy dologtól a másikig; az étterem, a softball csapat, akármi... mindenhol ott van és pörög és le se lehet ütni... >.<)
Ők négyen hát a főszereplők - kezdetben... mert jön még egy újabb tag is a csapatba, a sz*rkavaró karakter, aki egyik sorozatból sem maradhat ki ugyebár... ő Ami ("buta csivava", ahogy Taiga hívja), Kitamura gyerekkori barátja, aki csak úgy mellesleg szupermodell és imád a figyelem középpontjában lenni. Még ha ehhez hazudnia is kell.
Amiről még feltétlenül szót kell ejtenem, az a főcímdal (az első; kettő van amúgy).
Hát én először ekkora szemekkel néztem: O.o wtf did I just see!?
És másodjára, és harmadjára is. Aztán megszoktam. Sőt, rájöttem, hogy annyira fülbemászó, hogy alig tudtam egy nap után kiverni a fejemből. Ez a legtipikusabb lányos anime-zene amit el lehet képzelni szerintem. Japán kiscsajok hadarnak cuki hangon, a szintetizátor vinnyog mint a nyúzott macska... annyira LOL hogy nem lehet utálni még ha szörnyű is, egyszerűen túlcsordul a cukiságtól xD
(amúgy annyira jó mikor mennek egymás után - olyan jellegzetesek a karakterek hogy egy-egy mozdulatából, a járásából fel lehet ismerni valakit.)
Na, hát remélem az érdeklődés felkeltéséhez elég volt ennyi is - biztosíthatlak róla titeket hogy most még egy csomó poént nem is lőttem le, nem spoilereztem ahogy szoktam (ó, pedig lenne miről!), számos kérdést fel se tettem, nemhogy a választ elárulnám... - ki menti meg Taigát a magányosan töltött Szentestétől (hát nem a szülei -.-"), miért szökik meg Kitamura, hova szöknek a szerelmesek és mi elől (és kik azok? :D), hova lesz az egyik főfőszerepelőnk egyik pillanatról a másikra az utolsó előtti részben, hogyan hal meg majdnem Taiga, hogyan lesz hepi és kevésbé hepi end egyszerre... vannak azért érdekes fordulatok, főleg a vége felé. A sorozat első fele felfesti a szitut, hogy ki kivel van, hogy és miért, de a második 12 részben olyan eseménydús hogy csuda xD
És nem, nem unalmas ez a középsuli téma. Sok érdekességet meg lehet tudni a japán sulikról, csomó minden másképp van náluk (kulturális hét, karácsony!) - na és nem is mindig csak a suliban vannak azért... mennek nyaralni, sítáborba, akármi... nagyon jó higgyétek el :D indavideo-n fent van minden rész :)
***
utóirat - avagy Bloggerina szösszenete arról, hogy mégis néz olyan animét amiben lehetetlen hajszínek vannak
Sose értettem miért van idióta hajszíne sok animehősnek. Minori piros haja még belefér vörösnek, de Kitamura kékeszöld hajszerkezetétől a falra másztam -.-"
... míg ki nem derült hogy az fekete. Na ennyit hadd spoilerezzek :D Kitamura - a stréber jófiú ugyebár - egyszer elkezd lázadni, hogy nem akar többé jófiú lenni (a miértjét nem lövöm le :p) És kiszőkíti a haját. Na most, amikor vissza akarják festeni, azt mondják, fessük vissza feketére - és "Black" hajfesték van nemtudommárkinél.
"Hallgatói gyűjtőszámla számlaszáma változatlan Felhívjuk a figyelmet, hogy a hallgatói gyűjtőszámla számlaszáma nem változott: 11738008-20812827, a kedvezményezett neve: DE Hallgatói Befizetések Alszámla"
Felhívom az egyetem figyelmét, hogy az én számlám száma is változatlan, elkezdhetnék végre tehát utalni az ösztöndíjam.
A pofátlanság teteje, hogy mindig csak nekem kell időben fizetni, nekik sosem... -.-"
Eeeegen, megin' Édes Annát kéne olvasnom, és megint Pacsirtát olvastam :/
Az Édes Anna egy hű-de-szuper pszicho izé, tudom én - de nem értem hogy mégis mi a szalmaszálért van ennyire túlsztárolva a Pacsirtához képest. Oké, abban nem hal meg senki, de ugyanolyan durva pszichológia van benne...
(Jó, azóta kénytelen voltam Annácskát is elolvasni, de minél több Kosztolányit olvasok, annál inkább nem értem miért ez "A Nagy Műve". Esti Kornél alakja szerintem messze túlszárnyalja ezt a szomorú sorsú bekattant cselédlányt... De erről majd egy bejegyzéssel odébb.)
Tehát... épp molyoltam és értékeléseket olvasgattam könyvekről, mikor megláttam egy szót a Pacsirta kapcsán: ZSARNOK.
Magára az értékelésre már nem is emlékszem, de ez az egy szó nagyon megfogott... hogy lenne már Pacsirta zsarnok? Én először (pár éve) úgy olvastam ezt a művet, hogy végig sajnáltam szegény Pacsirtát. Erre kiderül hogy van olyan értelmezés melyben pont hogy a szülei az áldozatok? Nemár. El kell olvasnom újra.
És meg is tettem.
És teljesen más színben láttam az eseményeket.
Pacsirta egy zsarnok.
Pacsirta ugyebár egy csúnya, kövér, kb 40 éves vénlány, aki még mindig a szülei nyakán él.
Sajnáltam.
Nem gondoltam abba bele hogy talán a szüleit kellene.
Ahogy elkezdtem a részletekre is figyelni, nem csak a cselekmény végét vártam, teljesen új nézőpontokat tapasztaltam meg.
Azt hiszem az Irodalomtudomány és hasonló kurzusokon az oly sokat emlegetett "idegenségérzet" fogalmat itt értettem meg élesben igazán.
Ahogy Pacsirta elutazik egy hétre, a napok múlásával a szülei éppen hogy visszafiatalodnak. Eleinte ódzonak az éttermi kajától, hisz Pacsirta mindig oooolyan finom só és fűszermentes rizses húst csinál a hét napból hatszor, hogy csuda -.-" ...aztán felfedezik, hogy létezik más is. Mondjuk vanília. Mikor az öreg Vajkay bácsi elkezd filózni hogy milyen is lehet az a vaníila, annyira aranyos szerintem :D
"A könyv hamar kihullott kezéből, és így gondolkozott:
- Vaníliás metélt: Vajon mi az a vaníliás metélt? Sohasem ettem ilyesmit, és nem is láttam egész életemben. Fogalmam sincs, hogy milyen. A vanília idegen, izgató illatát nagyon kedvelem, fölöttébb kellemetes lehet, ha az orrot csiklandja a szaga, és hízeleg az ínynek is. De vajon rajta van-e a gyengéden sárgálló tésztán a fekete, afrikai fűszer, avagy nélküle szolgálják fel a vendéglőben? Csak futóan láttam nevét, egy pillanatra, a túrósgombóc, gyümölcshabkosár és mogyorótorta között. Mintha álmodtam volna. Mégsem lehet elfelejteni.
Összeráncolta homlokát, szigorúan elhessegetve ezeket a bohó, hozzá méltatlan gondolatokat.
- Pacsirta jól főz, az kétségtelen. Legalább mindenki azt állítja. Természetes, hogy jól főz. Nem is jól, hanem csudálatosan. Szakácsművészetét nem győzik eléggé dicsérni. Régente, mikor társaságok jártak ide, valósággal ünnepelték. Cifra Géza is, a gazfickó, igen, ő is. Igaz, hogy az ételek készítésében egyéni. Sohasem használ paprikát, borsot, semmiféle fűszert, és a zsírt is vékonyan adja. Takarékoskodik, és helyesen teszi, mert kis vagyonkánk folyton fogy, a hozományához pedig nem lehet, nem szabad hozzányúlni. Nem is engedném. Én nem engedném. Aztán egészségtelen is a nehéz konyha, csak a franciás koszt, az való nekünk."
Elmennek hát az étterembe és kipróbálják.
Persze társaságba se jártak... eddig. Mert Pacsirta rosszul van tőle. És most: egy hét szabadság. Mindezt Pacsirta siratásával tervezték tölteni (igaz csak rokonlátogatóba ment, de sohasem töltött távol ennyi időt otthonról) - de a lehetőségek csak jönnek, a társasági élet újra felfedezi Vajkayékat maguknak... és elhívják színházba őket. Először nem tulajdonítottam jelentőséget annak, mit néznek, de második olvasásra, mikor jobban megrágtam, leesett miről is van szó. "Japán Sárszegen". A magyar színésznők elbűvölő, fehérre festett arccal, színes ruhákban lépnek gésaként a színpadra és énekelnek lendületes musicalt... hát mi ez, ha nem valami szöges ellentét? Másság. Milyen tág is a világ Pacsirta fogságán kívül!
Aztán az "őrület" egyre elszabadul... Vajkay bácsi szivarra gyújt. Még bort is iszik. És kártyázni is elment a régi barátaival. Vajkay néni felveszi a lila ruháját. És újra zongorázni kezd, a zene csak száll egész éjen át... Milyen boldogok is ezek az emberek!
A baj akkor történt meg, mikor erre ők is ráeszméltek. És mikor Vajkay Ákos részegen kijelentette, hogy ők bizony nem szeretik a saját gyereküket.
...
Pacsirta érkezésére mindent rendbe tettek.
Próbálták elfelejteni ezeket a napokat.
És várták Pacsirtát az állomáson.
De a vonat késik... órákat késik... Talán valamilyen szerencsétlenség történt? Vonatkatasztrófa? Vagy ilyesmiről szó sincs, csak egyszerű késésről van szó - de ők a lelkük mélyén, kimondatlanul azt kívánják, bár ne jönne haza Pacsirta?
A lányok szabályosan falni szokták ezt a nagyon pici könyvet - általában .
„1669-ben Párizsban keskeny kis kötet hagyta el a nyomdát… Tartalmát tekintve akár levél formájú regény is lehetett volna, mert a szövegből némi cselekmény bontakozott ki: egy elhagyott nő sikoltotta el lapjain csalódott szíve, zátonyra futott élete fájdalmait. Az áldások, … ígéretek különös szenvedélyességű mondataiból megtudhatta az olvasó, hogy egy portugál kolostor erkélyéről – valaha – egy apáca lepillantott az országútra, éppen amikor a zárda mellett vonuló ezred egyik tisztje táncoltatni kezdte a lovát. Apáca meg tiszt egymásra feledkeztek, s ez összepillantásból … ismerkedés, az ismerkedésből vad lobogású viszony lett, míg a tiszt meg nem szegte örök hűséget ígérő szavát…”
Szerzőként Mariana Alcoforado van feltüntetve - de ez csak az utókor szerzőmániás generációjának köszönhető. Nagyon sokáig a szöveg szerző nélkül járta a nyomdákat, de mikor megnőtt ez a szerzői kultusz, elkezdték kinyomozni, hol is élhetett és ki volt ez a nő valójában. (Egyébként irodalomtudósok azt mondják, egy ismeretlen férfi írta meg a történetét, de Mariana valóban élt, apáca volt, és tényleg elhagyta a tiszt. De mivel róla szól a történet és a kezdeti tévedések megszokássá váltak, így maradt a szerző feltüntetve.)
Hát mint mondjak? Nagyon romantikus, nagyon lányos, nagyon... sok. Romantikus alkatnak tartom magam, de ez az őrületes szenvedés engem már inkább idegesített helyenként... Biztos azért, mert még nem éltem át ilyen fokú szenvedést.
Ha Mariana ma élne, tipikusan az az ismerős lenne, akiből mindenkinek akad egy szerintem; akik szakítás után fél percenkenként posztolják bánatukat mindenféle giccses körítéssel >.< Én az ilyeneket általában törlöm, mint hogy olvassam... xD Viccet félre téve, rettenetesen szenvedhet szegény csaj. Nem lennék a helyében. De ez az ájulási sírni dolog akkor is nagyon hisztérikus... :/
Aki épp szerelmi bánatban van, feltétlenül olvassa el. Miért? Mert a nőket évszázadok óta ugyanúgy verik át a pasik, és ez hátha ad némi vigaszt. Nem, lányok, nem vagytok egyedül :)
Aki pedig nem híve az önmarcangolásnak, annak mindenképpen Szabó Magda miatt ajánlom - ő "követte el" ugyanis a fordítást. Csodálatosan használja a régies kifejezéseket; teljesen korhű, nem tudok mást mondani na, nagyon szépen használja a nyelvünket.
Akit érdekel hagyja meg kommentben a mail címecskéjét - egy próbát egyébként mindenképpen megér, 16 oldal ugyanis az egész ^.^ xD
Bizony, megértük azt is, hogy a gyereket nem motiválja se a piros pont, se a piros csillag, viszont kézzel-lábbal kalimpál (komolyan, konkrétan majd' kiesik a padból) ha az interaktív táblára van lehetőség akár egyetlen szót is írni.
Igen, megértük azt, hogy ha azt mondják neki, nézzen utána egy témának a könyvtárban házi feladat gyanánt, akkor előkapja az okostelefonját és fél perc múlva olvassa is az okosságokat.
Nem, nem valami pesszimista utópiát képzeltem most ide, hanem elkezdődött tanárjelölt életem érdekesebb fele, és már élesben is lesnem kell a gyerkőcöket "természetes élőhelyükön", az iskolákban.
Fura amit fentebb írtam, mert tudom hogy van olyan iskola, főleg vidéken, ahol a gyerekeknek enni nincs mit, nem hogy okostelefonjuk legyen, de az egyetemi oktatás már csak ilyen: először évekig telenyomják a fejünket elméleti-történeti adatokkal, most meg mikor kivisznek minket a "helyszínre" akkor is egy puccos iskolát mutogatnak, ahol a bemutatóórákat természetesen interaktív táblán nyomják.
... és minket is erre képeznek ki éppen, hogyan kell boldogulni egy olyan világban, ahol az uniós pályázatok boldog-boldogtalannak osztják ezeket a táblákat. Nem viccelek, van olyan iskola, aki sorra adja be a pályázatokat (és nyeri is meg) annak ellenére hogy már egy rakás táblájuk van... hogy miért? Mert ezek sűrűn elromlanak egyrészt, a javítás pedig drága és arra már nem jár pénz (így van tartalék, amit elővehetnek), a másik pedig hogy különböző helyekre (olyan iskolának, akinek még nincs vagy cégeknek bemutatókhoz) bérbe adják (mivel az iskolák rossz anyagi helyzetben vannak, ez is egy bevételi forrás lehet)
Nem rossz ez egyébként, félre ne értsétek - csak iszonyatosan sok munka van vele egy tanárnak, hogy megszerkesszen hozzá egy feladatsort (tehát attól még távol állunk, hogy minden óra így zajlódjon) >.< Meg kell tanulni leprogramozni tulajdonképpen egy interaktív feladatsort (aminek a lényege ugyebár hogy az érintőképernyővel vezérelve jönnek be a dolgok és minden mozog, színes, hangos - informatikatanárok előnyben, a béna kis bölcsészek meg mint én, felejtsék el hogy szövegszerkesztőbe bepötyögve csinálják a másnapi feladatsort. Legfeljebb repülőt hajtogatnak a papíralapú feladatokból "ezek a mai fiatalok" - OMG de öreg lettem.)
Vagyis igaz ez az olyan tárgyakra mint pl. az irodalom, mert ahhoz értelmes feladatsor gyárilag nincs is (ami mégis van, az se túl jó és 130 ezer körül mozog - igen, forintban... melyik iskolának futja erre?), de az idegen nyelvekhez már tankönyvcsaláddal is járhat a feladatsor, úgyhogy angol órákat például könnyebb interaktív táblán csinálni, több anyag van hozzá gyárilag - és láttam is ilyen órát, tök jó volt egyébként.
A tankönyvcsaládok kérdése meg megint más tészta... Évtizedekig uralkodó szemlélet volt, hogy irodalomból tankönyv és szöveggyűjtemény kell... szerencsére a mai irányzatok ezt tarthatatlannak tartják már. Mi az hogy ezek külön vannak? A szöveg nem egy elvont világban létezik, mint a szöveggyűjtemény képzelt világa, szigorúan elkülönítve minden mástól. A szövegek szorosan összetartoznak a feladatokkal, kérdésekkel, amik irányítják azt, mit kell figyelni a műben, milyen új kérdéseket vet fel benned... szerencsére megjelentek már az ilyen összevont könyvek is (kérdés hogy ha most megint veszettül megszigorítják a tankönyvkiadás lehetőségét, maradhatnak-e ezek a modern könyvek vagy elővesszük a szocializmus idején használt orosz tankönyveket - én már semmin nem lepődnék meg ebben az országban.)
És mitől nem lehet még elválasztani a szöveget? A (színes) képektől. És itt nem arra gondolok, hogy ha nem rajzolunk Shakespeare mellé egy-két Pokémont, akkor nem fogja érdekelni a gyereket (bár ez is igaz lehet ma már... >.< ), hanem arra hogy ha egy korstílust tanítunk, nem lehet elválasztani a festményektől, melyek ugyanazokat a témákat dolgozzák fel mint az adott kor irodalma! De az építészetet, korabeli ruhákat is ugyanúgy be kell vonni az irodalomtanításba, mivel a kultúrát egységesen jobban tudjuk közvetíteni, mint így, egyes szövegekre szigorúan lebontva. És akkor zenét, filmeket még nem is említettem...
Változnak a dolgok. Én kifejezetten örülök hogy már akár ilyen lehetőségek is a rendelkezésemre fognak állni, hogy színesebbé tegyem az óráim. Ahogy az egyik tanárunk mondta: "internetet használni nem tilos - csak tudni kell jól használni".
Sőt, nem csak az érdekességről van itt szó, hanem a hasznosságról is. Ha a táblát letöröljük, vége annak amit felírtunk. Az interaktív táblán vissza lehet hozni az oldalakat és el is lehet őket menteni, így el lehet küldeni a hiányzóknak óra után... nagyon sok lehetőség van a technikában. Van már olyan tábla, amely a kézírást konvertálja át "nyomtatott" betűkké (de ahhoz meglehetősen tudni kell szépen írni xD) Szóval sok lehetőség van a technikában. Csak nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk. Hogy a filmrészletek nézése arra menjen ki, hogy eltöltsük az időt. Legyen értelme, célja. És azt sem szabad hagyni, hogy a gyerek azt higgye hogy az internet okosabb tőle. Azon keresi meg amit nem tud - de meg kell feltétlenül tanítanunk neki, hogy nem szabad mindent elhinni, amit ott olvas. Az internetre bárki feltehet bármit (mit ahogy most én is összeszemetelem xD) - de nem biztos hogy az illető szakértő. Plusz lehet gyorsabban találja meg amit keres, de ha könyvtárban keres-kutat találkozhat olyan dolgokkal is, amiről eddig nem is gondolta, hogy érdekelheti. És amúgy is: meg kell tanulniuk könyvtárat használni. A technika nem megbízható. Áramszünet vagy internetkatasztrófa... mi lesz velük, ha egyszer nem tud az internet a szájukba adni valamit és önállóan kell egy papír alapú szöveg lényegét megérteniük? Igen, a gondolataim megint irreális terekre kalandoztak, de remélem értitek azért hogy nagyon fontos megtanulni önállóan gondolkozni :D
Ennyit változott a világ 1830 óta: ma már teljesen megszokottak (sőt, elcsépeltek...) az olyan történetek, melyben az a bonyodalom, hogy nő férfinak, vagy férfi nőnek öltözik. Régen azonban felkavarták az embereket az efféle történeket.
Rómában az 1700-as évektől kezdve nagyon sokáig nem léphettek a nők színpadra, férfiaknak kellett tehát a női szerepeket is játszani. Rómában ez köztudott volt, ám a Párizsból érkezők közül nem mindenkinek volt az - mint ahogy a kisregény főhősének sem. A női szerepeket játszó férfiakat tizenéves fiúként kasztrálták, hogy ne legyenek férfiasak felnőve: tehát maradjanak minél törékenyebbek és magas legyen a hangjuk. (Nagyon sokáig alatt az előbb amúgy azt értettem, hogy 1922-ben halt meg az utolsó kasztrált énekes O.o)
Hogy ez milyen elváltozásokat okozhat egy személyiségben, hogy lemondanak arról, hogy valamelyik nemhez tartozzanak, és cserébe a fényűzést választják (ünnepelt sztárok voltak ezek fiatal korukban!) az is egy jó kérdés - de hogy hogy éli meg egy férfi, egy szobrász ha beleszeret egy ilyen emberbe annak tudatában, hogy az illető nő... na az egy érdekesebb kérdés.
Balzac megírja. És milyen jól írja meg! - mégsem tanítják az iskolában, csak a Goriot apóval üldöznek minket irodalom órán -.-" Ez a szövege nálunk olyannyira nem elterjedt, hogy magyarul csak onnantól létezik, mióta lefordították Roland Barthes irodalomtudós tanulmánykötetét, ami ezzel a művel foglalkozik. Hihetetlen...
Akit érdekel, kommenteljen a mail címével, és küldöm.
Panaszkodtam a múltkor ugyebár, hogy milyen puccos iskolába vittek minket hospitálni - hát most megtapasztaltam az ellenkezőjét is. OMG még rendesen elgondolkodtam, biztosan akarok-e tanár lenni - pedig soha nem akartam más lenni O.o
Léteznek olyan iskolák, ahol...:
- a "tanulók" nem hajlandóak magukkal könyvet hordani, a tanárok óriási könyvkupacokkal egyensúlyozva rohangálnak a folyosón szünetben, ha azt akarják, egy padban legalább egy könyv legyen
- ahol órán a 16-17 éves lányok(!) kurvaanyáznak, g*ciznek, és verekednek össze úgy, hogy a padból kiesnek
- ahol azon megy a para, hogy ha 20-ról 25 százalékra emelik az érettségi kettes követelményét, akkor még annak a pár embernek se lesz meg akinek még talán megjósolták a kettest
- ahol érettségi előtt nem tudják hogy a henger milyen alapú test (én se voltam egy matekzseni, de henger alapú, ez még nekem is megvan...) - műkörme azért minden lánynak volt, arról tudják milyen alakú ^.^
- ahol a hospitálókra (akik pedig nagyon csendben meghúztuk magunkat) úgy néznek mint a véres ingre ("mit néztek köcsögök?")
... és hasonlók.
Nem nevesítek, a debreceniek lehet tudják melyik sulira gondolok, egy szakiskola/szakközép... nem is ez számít. Hanem az, hogy ez az egyetlen nap majdnem letérített a pályáról... esküszöm féltem kb az ott tartózkodásom alatt O.o
Engem szét fognak szedni, ha ilyen helyen fogok tanítani... akarom én ezt egyáltalán?
Először is: boldog karit minden kedves olvasómnak ^.^
Volt szerencsém idén az osztrák fővárosban adventezni - avagy annak a sztorija jön, hogyan mentem el Bécsig egy bögréért xDD
A történet ott kezdődik, hogy csoportosan utazni jó, meglepően olcsó, és marhára megérdemeltük azok után, hogy széthajtottuk magunkat a mesterképzés első félévében *fényezi már kicsit magát*
Utazásunk (én+legjobbbarátnőszobatársasszony) szombaton hajnali háromkor indult. Kicsit vicces volt úgy, hogy előtte péntek este lévén a koliban mindenki bulizott és csak egykor tudtunk elaludni... Sebaj, vittünk kispárnát. (Nem vicc, én a buszra a hónom alatt kispárnával szálltam fel :D)
Soha nem fordult még elő velem, hogy átaludnék egy határátlépést, mindig izgulva várom - na most először sikerült. Valahol a határon túl keltem fel valamivel arra, hogy virrad - és hogy az úton hihetetlen hosszúságban mindenhol szélturbinák. Háhh, milyen ravasz ebből energiát nyerni, hisz a szél ingyen van - csak mi itthon nem használjuk, jellemző -.-"
Első megállónk a Schönbrunn-i kastély volt - ahol I. Ferenc József és Sissi is tengette napjait.
Már itt megtapasztalhattuk, milyen veszettül drága minden Bécsben: egy darab gyertya a karácsonyi bazárban 5-6000 gyorsan romló magyar forint, egy kiscsomagos zsepiért nem szégyellnek 900 forintot elkérni, de van 1200(!) forintos képeslap is. De igaz ami igaz, szép dolgok voltak. De nem a mi kolis pénztárcánknak valók... xD
...úgyhogy elindultunk hegyet mászni :D Fent említett gerlepárunknak ugyanis egy dombtetőn külön kis ebédlője volt, ami maga is egy látványosság. Gyönyörű. A koli ebédlője valahogy nem ilyen xD
(egyre magasabban :D)
odabent jelenleg egy szuperpuccos kávézó üzemel
útközben felfelé egyébként kacsákkal és mókuskákkal találkozik az ember - ide én is minden reggel fellovagoltam volna szívesen... :/
milyen természetes hatásúra vágják amúgy a fákat errefelé -mintha egy szélturbina lerepült volna szabadon és tarolta volna le a fákat xD
No, innen metroval haladtunk a város felé, sokkal gyorsabb ugyanis mint busszal, ami beragad a dugóba. Egy metrojegy egyébként 600 forint kb - lassan a DKV vonaljegy is közelít felé, de hadd ne mondjam, nem ugyanaz a szolgáltatás színvonala...
A városba felérve először a Bécsi Operaházzal találtam szemben magam - ó te jó ég, erre merte azt mondani Ferenc József hogy olyan mint egy pályaudvar? Ilyen sértés után nem csodálom, hogy az egyik tervező szívrohamot kapott, a másik pedig beleőrült a munkálatokba...
Ezután elfutottunk még egy pestis emlékmű mellett - de a lényeg inkább a fán van >.< Ide hozzák fel ugyanis az ország legszebb fenyőfáit ebben az időszakban kiárusítani. Egy átlagos magasságú kis fa 25-30 ezer forint kb... - ki ad ennyi pénzt ki valamiért, amit pár hét múlva kidob? -.-"
Következett a Kapucinusok temploma, ami messze a legkisebb volt amit itt láttam, mégis: ez az uralkodók temetkezése helye. Csak nekem hihetetlen ez? O.o
ja és innentől kezdve egész nap szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna... -.-"
Ennél - ahogy Babi néni mondaná- nem eggyel, nem kettővel, hanem hárommal is jobban tetszett a Szent István dóm. Nagyon vicces volt amúgy, hogy kívülről épp felújítás alatt állt egy helyen, de olyan hálóval húzták be, ami olyan mintás mint az épület - nehogy már megzavarja a turistákat ilyen apróság, mint restaurálás xD
a torony alján talán kicsit látni, hogy szürkébb egy helyen - ennyi O.o
Engem kísértetiesen emlékeztetett a hely Madame Red temetésére... - és ne gyertek azzal, hogy azért mert minden gótikus templom egy kaptafára megy, tudom magamtól is :D Minimális kitérő Black Butler fanoknak a következő képkockával, bocsi, de az egyik kedvenc fejezetem volt és ettől a helytől totál hangulatba kerültem xD
Visszatérve a történelmi tényekhez: itt található a máriapócsi könnyező Szűz Mária kép eredetije. Nálunk már csak az egyik másolat van a háromból, az eredetit lenyúlták az osztrákok -.-"
Aww, imádom a gótikus építészetet - de innen az utunk egy barokk templomba vezetett, a Szent Péter templomba. Na ez már tömény giccs; a mennyezet csodás, ez igaz, de amúgy minden csupa arany csicsamicsa - és még a falakra is virágos vázácskák voltak festve... hát, igazi barokk xD
A belváros egyébként nagyon ki volt díszítve karácsony alkalmából, tényleg szép volt a dekoráció. De én még mindig nem bírom megszokni az olyan helyeket, ahol gyönyörű történelmi épületeket a legmodernebb világmárkák szállnak meg - Benetton, Zara és társai műemlék jellegű épületekben...
Itt látszott meg a legjobban amúgy, ki turista és ki nem. (Rengeteg turista volt amúgy: rengeteg ázsiai - tudjátok, a tipikus fénképezőkattogtatós japán turista :D - és nagyon sok magyar... kb minden másik szó amit kint hallottam, magyar volt O.o)
De az osztrákok... ők mintha elsiklottak volna a tömeg felett mint valami felhő: divatmagazinból szabadult gyönyörű nők szaladgáltak karukon Gucci, Zara, Chanel, Swarowski és még megannyi márka táskájával a karukon, tették be őket a fekete BMW-be, Mercedes-be - a férfiak is jól öltözöttek, elegánsak, hasonló autókkal...
De persze ott sem mindenki ilyen - láttam én templomajtóban koldust...
Na de az emberekről az épületekre visszatérve: mi az hogy egy római birodalmi települést a város alatt még csak most találtak meg? Úpsz, elkezdték túrni a földet, erre alig kellett leásni és puff neki, egy ókori település maradványaira bukkantak... lol? :D
És amiből még sok van a butikokon és romokon kívül Bécsben: az a lovaskocsi. Iszonyat cukik voltak <3
A Parlamentet mondjuk meglepően kicsinek találtam -de minek is akkora ügyet csinálni ebből, mint nálunk? Nekünk is másra kellene fordítani a pénzt mondjuk...
És rögtön a Parlament mellett a Városháza, a végső úticélunk, ahol a város egyik legnagyobb bazára található... így a legnagyobb tömeg is -.-" az emberek ölik egymást kb, itt egy bordába könyökölés, ott egy hátizsákkal leütés... eszméletlen, mint az állatok -.-" Vécére is csak csapatokban és minimum negyedórás sorbanállással lehetett bejutni a városházán: a biztonsági őrök egyszerre csak kb 20 embert engedtek be, akiknek hátul, egy másik ajtón kellett távozni, ahol szintén őrök voltak - ezalatt 15 percre be is zárták az ajtókat O.o De a dekorációjuk legalább szép...
Itt sikerült végső soron a bögrénket és a puncsunkat megszerezni :D A bögrék ugyanis egyediek: minden évben más minden vásárban, úgyhogy ilyen limitált szériás bögrét muszáj volt szerezni :D
Hazafele, fáradtan, szétázva nem volt már olyan mókás az út, de simán megérte elmenni. Az út kb hat óra volt, plusz Pesten egy kis megálló... de nem is volt baj, gyönyörű volt itt is a díszkivilágítás <3 Már egy pillanatra kezdtem azt hinni, hogy talán egyszer mégis képes lennék itt élni - de aztán a ronda külvároson áthaladva rájöttem, hogy itt is csak a belváros szép, mint mindenhol... :(
Pedig a hegyek, a Duna, a fények elvarázsoltak kicsit messziről. Messziről minden olyan hangulatos volt; kicsit reménykedtem, hogy a buszról leszállva Perczel Zita-szerű nőkbe futok, akik Jávor Pál-szerű férfiakba karolva sétálgatnak egy kis kockás abroszos vendéglő felé, vígan dalolva - mert hát Pestnek olyannak kellett volna maradnia szerintem, mint a harmincas években volt.
De ehelyett csak a budaörsi Tesco látványa fogadott.
Ennyi időn át találgathattunk, ki lehet a Gossip Girl - és hogy szereplőink felnőnek-e valaha vagy elkényeztetett tiniként fognak-e örökre viselkedni.
És elérkezett a nap, hogy megkapjuk a válaszokat.
Hogy ki is volt a bajkavaró, pletykáival mindenki életét felforgató, információkkal visszaélő, azokkal néha istent játszó GossipGirl álnevű író, azt persze nem árulom el, gonoszság lenne :D De meglepő lesz, ígérem.
A második kérdésre viszont az utóbbi évadok során lehetett látni a választ: felnőnek, bizony fel... Míg az első évad abból állt, hogy a gimiben próbálják a másik pasiját elszedni és vágni a fát egymás alatt, meg a menő egyenruhájukban részegen húzták át egyik partyból a másikba magukat, most már vállalatokat igazgatnak, könyveléseket hamisítanak meg, egyesek hercegi családba házasodnak és válnak el botrányosan, míg mások illegális olajüzletek után nyomoznak...
Nagyon szerettem, de nem sajnálom hogy vége lett. Már az összes lehetséges kombinációt ellőtték: mindenki kavart mindenkivel, mindenki volt barát és ellenség mindenkivel. Már csak önmaga ismétlése lehetett volna a sorozat, ha folytatódik. De a folytatás helyett egy méltó befejezést adtak a történetnek. Izgalmas, drámai és hepiendes, ahogy egy igazi jó szappanoperának illik lenni. Van benne rendőrség elől menekülő, titokban esküdő szerelmespár, haláleset - de persze csak olyan, hogy a boldogság útjában álló gonoszt iktatják ki vele-, újra egymásra találó régi párok, és az elmaradhatatlan "5 évvel később" jelenet, ahol a rajongóknak kedveskednek egy-egy esküvővel, gyerekkel... Igen, valakinek már gyereke is lesz. Milyen távol is áll ez a békés családi jelenet a történet eleji bedrogozva bulizástól! Hát ennyire megoldódott minden az Upper East Side-on, itt a vége, fuss el véle, szép 5 év volt :')
Nagyon tanulságos az utolsó jelenet. A GossipGirl igazi nevét kicsillagozom, de mindenki érteni fogja a mondanivalóját:
"Talán megszabadultatok ***-tól, de tőlem sosem fogtok. Mindig lesz egy kívülálló, aki be akar kerülni. Hogy ki vagyok most? Na ezt a titkot sosem árulom el!"
Mindig lesznek Dan Humphrey-szerű csóró fiúk, akiket levegőnek néz a felső tízezer, mindig lesznek Serena van der Woodsen-féle szőke bombázók, és mindig lesznek Chuck Bass-szerű limóval suliba járó menőcsávók, hogy elindítsák a saját generációjuk bonyodalmát...
Nehezen indult nálam is, Illyés Gyula már lehet hogy kicsit nehezebben emészthető már a ami generációnknak, de voltak benn értékes gondolatok, amik miatt érdemes volt átrágni magam rajta. Dunántúliaknak kötelező :) - mivel arról a tájról, az ott élőkről szól a könyv. Nekem talán ezért is volt döcögős, mert életemben nem jártam arra átutazáson kívül. De az ottaniak nagyon szokták élvezni, moly-on úgy láttam.
A másik amiért kicsit lassan haladtam még vele, hogy nem nagyon van cselekmény, mivel nem regényről van szó. Ez egy szociológiai műnek álcázott életrajzi ihletésű leírás.
Nem rossz könyv - de ha már életrajzi művet kellene olvasnom, nálam még mindig MóriczÉletem regénye az abszolút kedvenc :D Persze lehet hogy azért, mert az arról a tájról szól, ahonnan kb én is való vagyok :D Na de elkanyarodtam a témától nagyon. Íme egy kis ízelítő, milyen összetett és mögöttes értelmű szokások irányították szigorúan a rácegresiek életét úgy száz évvel ezelőtt:
"A falusiak érintkezésében oly merev és bonyolult etikett dívik, akár a fejedelmi udvarokban. A nehezen kifejezhető érzelmeket vagy kínos mondanivalókat - például azt, hogy a vendéget szívesen látják-e, vagy pedig hogy a legény remélhet e valamit a lánytól, akihez széptevő szándékkal közeledik - szavak helyett apró mozdulatokkal tudatják; e mozdulatok nemcsak falvakként, hanem falurészenként s ráadásul szinte esztendőnként változnak. Ki veszi el a belépőtől a kalapot, a házigazda, az asszony vagy a leány-e, és aki átveszi, hova teszi, a ládára, a fogasra vagy az ágyra-e? - a látogató egy perc alatt annyi mindenről értesül, amennyiről szavak útján egy fél év alatt sem. Idegen mindebben persze egy életen át nem ismeri ki magát. Egyik iskolai szünidőt B.-én töltöttem, gyakran meglátogattam ottani rokonaink pince-szomszédját. Elmenet rendszerint sorra kezet nyujtottam az egész háznépnek, egyik alkalommal a család hajadon lányának is. Egy kicsit vonakodva fogadta, később úgy rémlett, hogy közben el is pirult. Este hallottam, hogy apja kegyetlenül elverte, rögtön távozásom után.
Ha a lány kezet ad a legénynek, az azt jelenti: bevallja, már nemis szégyenli, hogy viszonya van vele! Illetve csak akkor jelenti azt, ha a kézfogás rokonok jelenlétében történik. De ez is csak a felvégiek között jelenti, az alvégen nem. Ott nyilván mást jelent."
De van, amikor ez az egész leíró jelleg eltolódik a humor irányába - ezeken a sértéseken jót derültem xD
"A pusztaiak keresetlen érintkezésének hangja döbbenettel tölti el az idegent. A lelkük mélyén ezek a békés és alázatos népek a hízelgést és jókívánatot is vaskos átkozódással fejezik ki. Ők a káromkodás skáláján közlik a léleknek mindazt a halvány-finom mondandóját, amelyet a parasztok a bonyolult szokásokkal tudatnak. Milyen gazdag ez a skála s milyen változatos: "A ménkű üssön ne beléd, csak egy méterrel melléd!" - például káromkodás ugyan, de nem sértés. A fiatal lányokhoz intézendő kívánság is, hogy: "a fene egye meg a násznépedben a menyasszonyt" - kancsal fordulatával inkább bókszámba megy. Vagy a munkára ösztönző mondat, hogy: "ne nézd a földet, úgyis abban rohadsz el" - vagy az ezzel rokon: "ne lógasd a fejed, mint a szotyola!" - még a becézés határán jár. Szotyolának a napraforgót nevezik. A hasonlattal erősített figyelmeztetéseket igen gyakran csak hasonlat, a jómondás kedvéért hangoztatják. Olyasmi például, hogy "ne maradj el, mint a jó borravaló!" barátságos simogatásként hat és derűt kelt. Vannak, sajnos, ezeknél jóval különbek, ötletesebbek és keményebbek is. A puszták népe e téren ritka találékonyságot mutat.
Nehezen viselem el, mert nyegleségnek érzem (s tehetségtelennek) a tanult emberek káromkodását. A pusztaiaké nem egyszer megállított. Még humort is felfedeztem bennük. Kétségtelen, hogy ritka művészi érték csapott itt ki rendes medréből, s posványosodott el a trágárság szittyósaiban, - a népköltészet egyik műfaja ez. Vagy valami ősi vallásos érzület korcs maradványa? Valami kétségbeesett, az egek ellen csak haragot tápláló nép vallásáé? Imát nehezen, de káromkodást az egyház valamennyi szentjére kapásból minden pusztai kivág." - LOL :D
Máshol annyira nem volt vicces, de ez is hozzátartozik az igazsághoz.
"Az asszonyok nyalták-falták a gyermekeiket, aztán váratlanul akkorát vágtak rájuk azzal, ami épp a kezük ügyébe esett, hogy az ember azt várta: na, ez se mozdul egyhamar. Gyakran nem is mozdult. Az anya ilyenkor hangos üvöltéssel kapta karjába gyermekét, kétségbeesetten szaladgált föl-alá vele, néha egyenesen a faluba, hogy helyreigazíttassa a csontját. A gyermekek ismerték szüleik hirtelenkezűségét és az első karmozdulatra nyakukba szedték a lábukat. A felkeltett harag azonban éppúgy szomjazza a kielégülést, akár a szerelem. A pusztának elég sűrűn szolgáltatott látványosságot és derültséget egy-egy eltorzult arcú anya, amint trójai fogadkozással üldözi fürgén karikázó magzatját, az rohantában Hectorként vissza-visszafordulva választ adott az átkozódásra. A pusztaiak, akik pedig saját gyermekeikkel semmivel sem voltak könyörületesebbek, ilyenkor mindig az üldözött pártjára álltak. "Csöndesedj, Rozi" - fogták le a vadul fujtató asszonyt, - "hisz gyerek az." Az anya a csitító körből tehetetlenül rázta öklét a szökevény után. "Megállj, a kenyér majd visszahoz!" Vissza is hozta, de addig az indulattal rendszerint a veszély s a bűn emléke is elpárolgott. Higgadt ésszel, "javító szándékkal" egy anya se verte a gyerekét."
Ez a történet meg nagyon megmaradt nekem, talán mert valahol a kettő között van számomra, nem nagyon tudtam hova tenni >.<
"A kések villanásában a lélek legbonyolultabb érzelmei egy pillanat alatt tisztázódtak. Az egyik Karikás-fiú feleségét elcsábította egy döbröntei göbölyös, el is akarta venni. A férjnek nem sok szava volt a dolog ellen, a csábítót még vendégül is látta, amikor az eljött az asszonyért. Együtt vacsoráztak, a göbölyös bort hozott, hát ittak, mintegy áldomást. Az asszony már összekészítette a holmiját, amikor a két férfi, tán nem is őmiatta, hirtelen összeverekedett. Heléna ádáz dühvel kelt férje védelmére, s noha az első komoly ütés őt érte, kitartott, lefogta a csábító karját, akit így a férjnek sikerült is alaposan helybenhagynia. A félájult szerelmest együtt hajították ki az ajtón. "Akkor tudtam meg, hogy kit szeretek" - felelte később az asszony a tréfálódzó cselédeknek."
De amire a könyv a legtöbbször visszatér, az az, hogy a pusztaiak milyen alázatos emberek. Hogy mennyire félnek az úrtól, és hogy ez már velük született dolog; de annyira tisztelik a magasabb rangúakat, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy lázadjanak ellenük vagy ilyesmi... elküldik a fiatal lányokat a gazdához "mulatni" estére meg ilyenek - és ez még dicsőség is... - a mai, "mindenki kiáll magáért" világunkban, ahol bármikor rohanhatunk a jogvédőkhöz stb., érdekes ilyeneket olvasni...
"Csak ijesztgették egymást a bepanaszolással, a "pallóraállítással"; ennek a szónak nyelvtörténeti eredete az, hogy padlót a cselédek csak az intéző irodájában tapodhattak. De odáig ritkán jutott el valaki, hogy sérelmével a tisztek elé álljon, hisz ha odaállt is, legtöbbször belézavarodott mondanivalójába s a kibogozhatatlan pör végén az ő fejét éppúgy megmosták, akár a vádlottét. "Nyughassatok, nincs elég bajotok?" hangzott felülről a szokványos szózat s ezúttal igazságot hirdetett. A legjobb akaratú tisztnek is végül így kellett nyilatkoznia. Mert ha egy kis megértést mutatott, ha törődött a cselédek magánügyeivel: a jajpanasznak, szenvedésnek éjjel-nappal zuhogó zsilipjeit szabadította magára. Egy pillanata nem volt többé. Vagy a világot kellett volna újjáépítenie, vagy a meglevőt kellett megszoknia. A világ folyt úgy is, ahogy volt."
Az OSZK-s oldal most valamiért nem tölti be, de akit érdekel, pdf-ben el tudom küldeni.
Egy nagyon egyszerű, nagyon gyorsan elkészíthető sütirecept jön. Teljesen kezdők is bátran hozzá láthatnak, gyakorlatilag nem lehet elrontani :D
Bögrés süti: egy bögre liszt egy bögre cukor egy bögre tej "egy bögre akármi" - hogy anyukámat idézzem xD (darált dió, darált mák, kókusz reszelék stb.) 1 tojás 1 csomag sütőpor
anyu receptje jön :)
Összekavarjuk a hozzávalókat (egy viszonylag híg tésztát kapunk, kényelmesen kavarhatót, tehát önteni lehet a sütőformába. Nem kell ennek gyúrható vagy akármilyen keményebb állagúnak lenni. A tojás egyben tartja, a sütőpor is megteszi a magáét, ettől lesz puha) Vajazott, lisztezett tepsibe töltjük, tű próbáig sütjük (megszúrjuk, és a tűt úgy húzzuk ki, hogy nem ragacsos, hanem "száraz")
A tésztát lehet még finomabbá tenni, mondjuk ízlés szerint kis őrölt fahéjjal vagy 2 e.k. kakaóporral (rendes kakaó, nem instant) vagy egy kevés lisztet egy pudingporral pótolni - akkor már a töltelék is hanyagolható. Akár durvára vágott csokit is lehet belekavarni, vagy kisebbre vágott asztalt gyümölcsöt...
Igazán olcsó, alig kerül valamibe, és ha az ember gyorsan akar édességet, hát ez hamar meg van. S, főleg, nincs habverés, margarin kavargatás, meg halom mosogatni való utána... ugye a legutóbbi főleg nagy öröm (áh, de tudja drága anyám, hogy utálok mosogatni :D) Variálni lehet a végtelenségig, tényleg csak a fantázia szab határt...
Ez egy nagyobbacska tortasütő formára való adag. A közepes tepsibe másfél adagot, a nagy tepsibe dupla adagot szoktam készíteni, hogy ne legyen lapos.
Jó puha, könnyű, finom tészta.
Másik bögrés recept: egy bögre liszt, egy bögre cukor, tej helyett 2 pohár joghurt (még jobb ha gyümölcsös), 1 tojás, 1 sütőpor.
Ez így magában is ehető, töltelékkel (lekvár, mogyorókrém, puding) még jobb. Az ízekkel lehet variálni, hogy azért a tészta passzoljon a töltelékhez. (Mondjuk mi a diós fahéjas tésztát narancslekvárral töltjük. Nyáron mehet bele apróra vágott friss gyümölcs is.)
Volt már, hogy megcsaltak titeket az emlékeitek? Hogy valakiben, akit most ismertek, olyasvalakit véltek felfedezni, akit évekkel ezelőtt ismertetek?
Főhősünk pontosan így járt, fogságban tartják saját emlékei. Igazából ez ennek a kisregénynek a tétje: hogy hogyan torzítja az idő az emlékeinket. Gyermekkorában egyetlen egyszer találkozik Adrienne-nel, de úgy beleszeret, hogy évekkel később is őt keresi. A jelenben ismert Aurélia nevű színésznőben látja őt, lelke mélyén reméli hogy ő az - még ha ez képtelenség is. Mindeközben rájön (vagy legalább is azt kezdi hinni), hogy neki Sylvie kell, egy falusi lány - ám ő már főhősünk (nevét nem tudjuk, E/1-ben mesél, nem is hiányzik) régi barátjának menyasszonya.
A három nagy nőtípus jelenik meg ebben a történetben: Adrienne, a szőke, angyalszerű apáca; Aurélia, a modern, könnyűvérű színésznő; és Sylvie, a becsületes családanya, a feleség. Kérdés, hogy hősünknek sikerül-e három szék közül a földre ülni... :S
Aki le akarja tölteni magyarul a gugliban nem nagyon fogja megtalálni, itthon nem egy túl ismert könyv - de nekem megvan beszkennelve, Világirodalom szemináriumon ugyanis dolgoznom kellett vele :D Akit érdekel, hagyja meg az e-mail címét :)
"Hogyan hatnak egymásra az emberi életek, a tettek és azok következményei a múltból kiindulva a jelenen át egészen a jövőig? Minden mindennel összefügg? Akció, rejtély és romantika szövi át a történetet, melyben egy gyilkos hőssé alakul át, egy egyszerű jótett pedig forradalmat inspirál a távoli jövőben."
Valahogy nem csodálom hogy egyik ajánló se tudta jobban összefoglalni a filmet. Elég bonyolult történetről van szó ugyanis. Lényegében arról van szó, hogy "a vitorláson, az 1840-es években megbetegedő Adam Ewing (Jim Sturgess) történetét az ifjú zeneszerző olvassa 1936-ban (Ben Wishaw), akinek a Felhőatlasz című kompozícióját a hetvenes években az oknyomozó újságíró, Halle Berry hallgatja, kinek a könyvét Jim Broadbent könyvkiadó publikálja napjainkban, akinek az életéről készül egy film, ami a kedvence lesz a távoli jövőben az új szöuli forradalmárnak (Bae Doona), aki meg, ugye szájról-szájra jár mítoszként a még távolabbi posztapokaliptikus érában."
Nem egy sablonos történet :) Hat teljesen különböző korban játszódik, és mégis összekapcsolódnak a jelenetek. A vágó (Alexander Berner) igencsak Oscar-gyanús. Van, hogy egy dallam köti össze az időben egymástól teljesen távol álló jeleneteket; van, hogy egy szereplő - valaki lefekszik, majd a következő vágáskor fel kel... több száz évvel odébb... - de mindig van kapcsolat.
Ez teljesen jól megvalósítható, a színészek ugyanis ugyanazok a különböző korokban, csak át vannak maszkírozva (a sminkért és maszkokért felelősek, Jeremy Woodhead és Daniel Parker is ott lesznek jövőre Oscar-listán szerintem...) A jellemek ugyanis minden korban ugyanazok, akármely időszakát nézzük az emberiségnek; mindig vannak jók, gonoszak, és ezek segítői... az emberek nem változnak. Az ember tragédiája - csak éppen szórakoztató, nagyon látványos, izgalmas, akciódús, tele-effektezett hollywood-i kiadásban.
Ami még a dolog érdekessége, hogy minden történet más műfajú.
1849: egy fehér ügyvéd (Jim Sturgess, otthon rá váró szerelme Doona Bae) életét egy fekete rabszolga próbálja megmenteni egy kapzsi utastól (Tom Hanks) aki meg akarja az aranyáért ölni - barátságról és árulásról szóló történelmi kalandfilm beütésű a dolog
1936: a fent említett fehér férfi feljegyzéseit olvassa a fiatal zeneszerző, aki élete művét készül megkomponálni, hogy utána meggyilkolhassa magát - sohasem lehet együtt ugyanis szerelmével, mert ő egy gazdag személy... aki ráadásul szintén férfi. Awww, nagyon szomorú dráma T_T
1973: az ő szimfóniáját hallgatja egy oknyomozó újságírónő (Halle Berry, aki az előző jelenetben még a zeneszerző munkaadójának fehér felesége volt...), aki olyasmit tud meg Amerika nukleáris ügyeiről, amit nem lenne szabad, így el akarja a kormány tenni láb alól - igazi jó összeesküvés-elméletes krimi
2012: könyvét kiadja egy kiadó, akinek vezetőjét (Jim Broadbent, aki a zeneszerző majd' kétszáz évvel ezelőtti munkaadóját is játszotta) a testvére furfanggal bezárat egy idősek otthonába, és onnan próbál pár nyugdíjas társával megszökni - ez a történet a feszültségoldó komédia :)
2144: ez az egész történet legerősebb darabja, legalább is szerintem; az önálló emberi akaratról szól. Új-Szöulban klónokat dolgoztatnak; úgy élnek mint a robotok, és úgy is viselkednek... van egy csoport azonban, akik lázadnak a rendszer ellen, és saját véleménnyel, akarattal rendelkező, önálló életet akarnak a klónoknak. A reformerek vezetője beleszeret a szöktetett klónba, ám lázadásért mindkettőjükre kivégzés vár... - Jim Sturgess és Doona Bae és a pár, akik az 1849-es jelenetben együtt kezdték el felszabadítani a rabszolgákat...
a jelmeztervezőknek és sminkesek munkájának köszönhetően alig ismerni rájuk, de úgy van ahogy mondom
időszámításunk után valamikor...sokkal: az emberiségből nem sok maradt; egy részük szuper modern körülmények közt él, de a Földnek már nem sok van hátra, úgyhogy próbálnak új lakóhelyet keresni; egy másik részük pedig nomád életmódot folytat - de őket egy barbár kannibál törzs tizedeli... össze kell fogni a két értelmesebb félnek, ha nem akarják az emberiség végső pusztulását látni... és Tom Hanks és Halle Berry össze is fog. Hogy sikerrel járnak-e vagy kihalunk, megtudhatjátok a filmből :)
de aki teheti, menjen el a moziba mint most kivételesen én is tettem, és támogassa a még értékes filmet alkotó művészeket. Amerikában ugyanis nem hozta a várt pénzt: egyrészt túl mélyértelmű és sokat mondó a film az ottani közönségnek, úgyhogy még mindig inkább a Twilight-ra vettek jegyeket; másrészt hatszor annyiba került mint egy átlagos film (a hat történet miatt kb hatszor annyi zsetont kellett fordítani a sminkre, jelmezekre, díszletre mint általában), úgyhogy nem is tudom hogy várták mondjuk, hogy ez mind visszajöjjön... Harmadrészt pedig elképesztő a látvány, tehát mindenképp érdemes nagyban megnézni ezt a majd' háromórás csodát :)
...vagy olvassátok el a könyvet. Én most készülök rá :) Érdekel, hogy hogyan hat ez az egész, ha a történetek egymás után, és nem egymással párhuzamosan futnak O.o biztos érdekes lesz.
"Henry James klasszikus regényében új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet…
A regénynek számos filmes feldolgozása van, melyekben szerepelt többek között Marlon Brando (Éjszakai jövevények), Nicole Kidman (Más világ), Colin Firth és Ingrid Bergman. A történet alapján Benjamin Britten operát írt." ...vagyvagyvagy a 2009-es amiben a Downton Abbey Michelle Dockery-je és Dan Stevens-e főszerepel <3
A csavar fordul egyet - már a cím is milyen rejtélyes...
1898-ben jelent meg. 19. század - nyilván el kellett olvasnom. Egyébként is akartam, de most kötelező volt az egyik órámra, így még időben is végeztem vele xD (egy nagyon-nagyon picike könyvről van szó, mint a tenyerem kb, kisregény :)
Gótikus horrorregény. Legalább is ezalatt a besorolás alatt tanuljuk. De éppen annyira volt csak félelmetes, hogy még én is bátran elolvastam egy este folyamán. Igazából maga a főszereplő se fél, bátran kiáll a szellemek elé - nem nagyon ijesztő tehát... inkább a történet az izgalmas.
Adott egy nevelőnő és egy kastély - mint oly sok 1800-as évekbeli regényben :D
De az ő munkaadója szigorúan utasítja arra, hogy nem akar semmit tudni arról mi történik a gyerekekkel (nem a sajátjai amúgy, árva rokonok, akiknek ő a gyámjuk). Ad kastélyt, pénzt (sok pénzt; a nevelőnőnek még sose volt olyan jó dolga mint ott), de nem akarja hogy a gyerekekkel fárasszák, még akkor sem szabad neki írni, mikor a kisfiút rejtélyes okokból kirúgják az iskolából... semmiről nem akar tudni, nem látogatja őket - ami főleg azért bajos kedves nevelőnőnknek, mert beleesett a pasiba...
Próbál bizonyítani neki tehát, hogy milyen jól megállja a helyét - de pályakezdő, még ekkora birtokot se felügyelt egyedül ezelőtt, és még itt vannak a gyerekek is a különös viselkedésükkel... nagyon nagy rajta a nyomás. Megőrül? Csak képzeli a szellemeket? Vagy valóban természetfeletti erővel van dolgunk?
Elárulom: az író leginkább a fantáziánkra bízza. Néha így tűnik, néha úgy - attól függ a csavar merre fordul... :)
...ez volt az egyik dolog, amit jól megtanítottak az irodalomelméleti szemináriumok.
A másik, hogy az ember nem élhet fiktív világok nélkül.
(LOL.)
Az embernek veleszületett tulajdonsága, hogy igénye van rá, hogy kikapcsolja az agyát néha és regényt olvasson, filmet nézzen... és hogy nehogy azt szűrje le valaki ebből a dologból, hogy ez a mai kor ártalma, eszébe juttatom gyorsan a kedves olvasónak, hogy már az emberiség kialakulásától kezdve sztorikkal szórakoztatják magukat és egymást az emberek. (Nem kell nagyon belemennem ugye az ókori színházba, az eposzokba, különböző kultúrák hihetetlenül tág monda és mítoszkörébe, mesékbe, regékbe, históriás énekekbe, dalokba...---)
Ez így jó is. Kell az embernek hogy néha kicsit elszakadjon a realitás talajától.
Viszont szegény Emma Bovary átesett a ló túloldalára; túlzásba vitte hogy mindig olyasmit próbált megvalósítani, amiről a lányregények olvasása során ábrándozott. Folyton valami olyan tökéletes és olyan izgalmas életet akart magáévá tenni, ami csak a könyveiben létezett, egy vidéki kis faluban nem, így képtelen volt boldog lenni, hiába volt olyan férje, aki a végtelenségig rajongott érte. Ez okozta a vesztét; tudjuk ugye hogy állandóan költekezett és adósságokba sodorta Charles-t, aki mellett "mellesleg" mindig szeretőket keresett, hogy minden romantikus hajlamát kiélje a szökéssel, izgalommal - így a családja is ráment.
"Emma úgy gondolta, hogy vannak helyek a földön, ahol megterem a boldogság, mint egy sajátságos növény, amely más talajon elcsenevészesedik. Miért is nem könyökölhet ki egy svájci faház erkélyére, miért is nem temetheti el a bánatát egy skót falusi lakban a férjével, aki hosszú szárnyú bársonyfrakkot visel, puha szárú csizmát, csúcsos kalapot és kézelőt!
Meglehet, szívesen elmondta volna valakinek bizalmasan ezeket a dolgokat. De hogyan fogalmazhatná meg ezt a megfoghatatlan rossz érzést, amely úgy változik, mint a fellegek, és úgy örvénylik, mint a szél? Nem voltak hozzá se szavai, s alkalma se, bátorsága se."
Ez gázos. Ennek a nőnek tényleg semmi se jó soha, erről már beszéltem egyszer - mert hogy nem ez a Bovaryné első olvasás nálam.
Igen, akkor kötelező olvasmány volt, de most teljesen önként és dalolva újraolvastam. Miért?
1. Mikor a fenti kis elmélkedés megszületett a fiktív világokról az egyik irodalomelméleti szemináriumon, folyton erre hivatkoztunk, és fel akartam eleveníteni a szöveget, már ha ennyiszer előjön órán, hozzá tudjak szólni xD
2. Meg mert hirtelen elkezdtem pánikolni, hogyha olyan szinten nem vagyok hajlandó tudomást venni a valóságról, ahogy mostanában teszem, akkor én is ilyen flúgos tyúkként végzem? Kellett valami elrettentő példa hogy ne legyek ilyen ábrándos xD
"a kézzelfogható dolgokhoz vonzódott, a templomban a virágot szerette, a zenében a románcok szövegét, az irodalomban a szenvedély izgalmait, fellázadt a hittitkok ellen, s még a fegyelmet is kevésbé tűrte"
De hát olyan nehéz... egyre inkább ki vagyok ábrándulva a világból; hogy csak a folyamatos igazságtalanság éri az embert napról napra... hiába is venném rá magam hogy olvassak híreket, minek? Csak a sok szörnyűség ömlik belőle... olyan rettenetes dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni...
...ezért inkább nézem a hülye sorozataim és olvasom a gagyi könyveket - ahogy jó anyám mondaná xD
Viszont még mindig azt mondom, hogy inkább a világgal legyen bajom, mint magammal. Megnyugtató a tény számomra (de komolyan), hogy akármennyire is szeretek elmélyülni mindenféle kitalált világban, olyan hajlamot nem mutatok, hogy bárkivel is cserélnék. Ez meg azért nem rossz teljesítmény, nézve azt hogy a lakosság, meg a fiatal lányok milyen nagy része szívesen cserélne gazdagabbakkal, csinosabbakkal, stb...
Szóval köszönöm, jól vagyok :D Annak ellenére hogy híreket ugyan nem vagyok hajlandó keresni magamtól. Bár a nap legfontosabbjait kiszemezgetve mindig megkapom anyutól hogy képben legyek mégis, azokat azért elolvasom xD - de többet nem akarok tudni, az is sok.
"Nyugodt látványokhoz szokott, ezért most a mozgalmas képek felé fordult. A tengert csak a tengeri viharokért szerette, a füvet csak akkor, ha romok közt sarjadt. Mindenből valami személyes hasznot kívánt magának, s mint értéktelent, elvetette, ami nem a szíve közvetlen fogyasztására való volt - mert inkább érzelmes természet volt, semmint művészlélek, inkább a lelki izgalmat kereste, mint a képet. Mindenből valami személyes hasznot kívánt magának , s mint értéktelent, elvetette, ami nem a szíve közvetlen fogyasztására volt való - mert inkább érzelmes természet volt, semmint művészléke, inkább a lelki izgalmat kereste, mint a képet"
Na most a blogom azt hiszem történelmi fordulóponthoz ért. Tekintve hogy onnan indult ez a dolog évekkel ezelőtt, hogy média faktos voltam és újságíró is akartam lenni egy ideig, próbáltam valós dolgokra reflektálni... erre most már tudomást se akarok venni róluk. Köszönjük ezt a változást ennek a világnak, hogy évről évre egyre randább, galádabb és kiábrándítóbb.
Történetük során a viktoriánus kori Londonban járunk, itt él ugyanis a két főszereplőnk, Ciel Phantomhive gróf és komornyikja, a jóképű...az elképesztő... a rejtélyes Sebastian Michaelis.
Ciel nagyon komoly korához képest, és annak ellenére hogy történetünk kezdetén még csak 13 éves, már elfelejtett mosolyogni - de nem is csoda, hisz nagy a nyomás rajta. Elárvulása után megörökölte szülei hatalmas cégét, a Funtom játék és édességgyárat - de nem csak ez az oka a sötétségnek, ami körbeveszi.
Családja generációk óta a Viktória királynő "házőrzője" ("the Queen's watchdog") - vagyis feladatuk hogy "enyhítsék a királynő bánatát" (awww egyszerűen imádom a britek végtelen rajongását a királynő iránt :3) Ők azok, akik rendezik az olyan alvilági (túlvilági...) konfliktusokat, ahol a Scotland Yard tehetetlen.
Ám valakiknek ez nem tetszett... kastélyukat felgyújtották, Vincent és Rachel Phantomhive azonnal meghalt, Ciel-t pedig elrabolták és megkínozták.
Ám Ciel nem adja magát könnyen. Megidéz egy démont, akinek segítségével megszökik. Ez a démon pedig nem más, mint Sebastian.
Alkut kötnek: Sebastian Ciel testőre lesz és segít megbosszulni a fiúnak szülei halálát - de amint eléri a célját, Sebastian felfalhatja a lelkét, amit addig oly gondosan védelmezett. Sebby amúgy halhatatlan és természetfeletti erővel bír és ki tud nyírni egy tucat embert egy ezüst evőeszközkészlettel, szóval tökéletes testőr - egyetlen gyengesége hogy megszállott macskabolond :3
Ciel tehát felcsap élő csalinak. Apja nyomdokába lép és folytatja a Phantomhive család alvilági ügyintézéseit.
Még a kastélyt is visszaállíttatja az utolsó karcolásig az eredeti állapotába - hátha szemet szúr tevékenykedése azoknak, akiknek a szemét bántotta az apja.
"Várom hogy jöjjenek és megpróbáljanak megölni" - igen békésen várja ezt korához képest O.o
De hát az angol nemesek nyugalma a vérében van. Egyáltalán nem úgy viselkedik mint egy gyerek, teljesen magára vette apja szerepét és a legnagyobb pánikban is higgadtan és morogva osztogatja a parancsokat mint egy kiskirály.
Így tehát két szálon fut a történet: egyrészt Ciel szüleinek a gyilkosait próbálják előkeríteni, másrészt ott vannak az alvilági ügyek... és itt szét kell választani a mangát az animétől.
A mangában új, kreatív tálalásban előkerül a klasszikus Hasfelmetsző Jack sztori - de ez csak az első rejtély ami után nyomoznak, lesz még a kihagyhatatlan gyilkosság-a-kastélyban típusú történet (tudjátok, mikor egy csapat vendég a vihar miatt a kastélyban ragad és bárki lehet közülük a gyilkos - klasszikus!), vándorcirkuszhoz köthető rejtélyes gyerekrablások, bentlakásos akadémián és luxus tengerjárón történő rejtélyek - tehát a tipikus viktoriánus angol krimi minden elemét megkapja a nagyérdemű! :3
Az anime azonban nagyon korán elkezd eltérni a mangától; de szerintem nem jó irányba. 1. Míg a mangában összetett bűnügyeket oldanak meg, sok fejezeten át fokozódik a feszültség és apránként derülnek ki az olvasó számára a részletek, mint egy rendes krimiben, addig az animében vannak olyan összecsapott esetek, hogy egy rész alatt megoldják, aztán nyargalnak a következőre. (A bábos sztori azért elég jó lett - bár a mangában jobb, kapcsolódik ugyanis sok más dologhoz, nem csak úgy magában lóg az eset a levegőben, mindegy - imádtam mikor a bábok énekelték hogy "London Bridge is falling down, falling down"... meg minden; áhhh annyira brit az egész! <3 xD) 2. A második évad nagyon elcsépelt lett: jön egy másik kisfiú, akinek szintén van egy démonkomornyikja - nem értem mi szükség volt erre, miközben a mangából még rengeteg izgalmas karaktert kölcsönözhettek volna! Nem bírom megérteni pl hogy hogy maradhatott ki a kedvencem, Snake (a kígyós srác a cirkuszból). Ő elég... fura. Csak a kígyói nevében tud beszélni; akármit mond, megjegyzi után hogy " - mondta Keats". Meg Ocar Wilde, Shelley, Wordswort, Emily Bronte stb.
Angol művészekről vannak elnevezve a kígyói, OMG, mikor ez nekem leesett...! Imádom ezt a mangát :D Hogy a Midford család hogy nem kapott az említésnél nagyobb szerepet, azt se értem. Ez az egyik legrégebbi angol nemesi család; de ők a példa rá, hogy nem minden angol nemes puhult el annyira, hogy csak teázni tudjon; ők a harcos vonalat is éltetik tovább. Ha egy hajón kitört katasztrófáról van szó, biztos nem ők menekülnek először csónakba, hanem elkezdik menteni akit lehet.
Plusz elképesztően szép a rajzolása (de erről még lesz szó), és még nem tudni hogy mi lesz a vége (míg az animének már tudjuk, hogy fájdalmasan rossz véget csináltak; lehet találgatni hogy Ciel meghal-e vagy sem, de én azt mondom hogy tegyük félre a józan paraszti eszünket, hisz misztikus történetről van szó, tehát ne csak ebben a két lehetőségben gondolkodjunk, van talán valami átmenet is...), így mindenkinek a mangát ajánlom először is szíves figyelmébe. 78 fejezet van eddig (2006 óta adják ki); én alig tudtam letenni olyan izgalmas, kb 2 hét alatt átrágtam magam rajta.
Eddig elég sötétnek tűnhetett ez az egész dolog, de nem kell félni, Yana Toboso (akiről fogalmunk sincs kicsoda, álnéven írja a történetet) oldja a feszültséget mikor már túl sok lenne. Van, ahol ez az egész nem veszi saját még magát se olyan komolyan, mint kellene. Nézzük a világosabb oldalát a történetnek.
Lizzy Midford - neki köszönhetően tanultam meg az egyetlen japán szót amit tudok, mégpedig a következőt: KAWAI! vagyis "cuki" - Ciel menyasszonya. Igen, ahogy a nemeseknél szokás volt, korán eldőlt, mely két család sarjainak kell egybekelni. Na most a változatosság kedvéért - csak mert már annyi olyat láttunk, hogy az előre eltervezett házasságot a fiatalok nem szívlelték-, ők szeretik egymást. Lizzy az utolsó ember a földön, akit még Ciel szeret - csakhogy kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ezt a lány tudtára adja. Lizzynek pedig életcélja hogy újra mosolyogni lássa Ciel-t, ezért aztán folyton erőltetett meglepiket talál ki szegény >.< Meglepetés álarcos bál, kidekorálja a kastélyt egy óriási rózsaszín giccsnek - csupa olyasmi, amitől szegény Ciel csak még idegesebb lesz xD
Egyébként nem olyan üresfejű liba mint amilyennek tűnik - nagy hasznát fogjuk még venni...
Szintén viccesek a szolgálók - a kertész, aki romba dönti a kertet, a szobalány, aki az orránál tovább nem lát és összetör mindent, és a szakács, aki nem tud főzni :D Persze lehet nem is ezért tartják őket igazából...
És hogy a káosz még teljesebb legyen, nem Sebastian az egyetlen túlvilági lény a történetben.
Grell... hát... őt nehéz szavakba foglalni. Ő egy Shinigami (halálisten), akinek nem feladata az önbíráskodás, csak az előírt lelkek begyűjtése... de ő kicsit bekattan. Először Madame Red-be szerelmes, aztán Sebastian-ba... igen, ő egy ilyen mindenféle-szexuális lény - hagyjuk! xD Szegény Sebatiant viszont az őrületig üldözi szerelmével xD
De a humort szolgálja Undertaker (A Temetkezési Vállalkozó) is, akinek pláne a legsötétebb figuránk kéne lennie, lévén hogy egyrészt temetkezési vállalkozó, másrészt meg volt Shinigami...
de minden szereplő közül mégis ő szeret legjobban nevetni. Ha vonakodik kiadni valamilyen bizalmas információt, valamilyen viccel kell levenni a lábáról LOL :D (sajnos az animében egyáltalán nem, a mangában is csak vagy 50 fejezettel később derül ki, hogy nem csak egy kutyakekszet rágcsáló, arctalan bolond, hanem van szeme és amúgy is... awww, annyira badass :D)
jajj ezen a fejezeten kiégtem :D
*le me*: - UNDERTAKER-NEK MIÓTA VAN SZEME!?
*barátnőm*: - Uhm... igazából mindig is volt neki... gondolom xD
És ha már szó esett Madame Red-ről: Ő Ciel nagynénje.
Ő is kőgazdag, és nemes, nagyvilági, társasági nő - de dolgozik. Orvosként, nő létére. Valaha szerelmes volt Vincent Phantomhive-ba. Ezek után mégis férjhez ment, terhes is lett, de egy baleset következtében mind a férjét, mind a gyermekét elvesztette. Ezért aztán ő is bekattant az évek során és nagyon csúnya dolgokat kezdett művelni - igen, van pár elmebeteg ebben a sorozatban >.<
Az ő ismerősi körébe tartozik Lau, a ópiumcsempész és folyton be van tépve xD (mellette Ranmao, állandó ribanca... akarom mondani testvére - de nem vérszerinti tesók szóval szerintük gáz hogy a csaj melle folyton Lau arcába van tolva... -.-"), Ő amúgy egy kínai maffiavezér, de Ciel apjának ismerőse volt...
(maradjunk annyiban hogy Vincent is megéri a pénzét, nézzük csak meg kikkel lógott...)
Főhőseink útját keresztezi még az elkényeztetett indiai Soma herceg, és szolgája, Agni - de most már tényleg nem akarom tovább szaporítani a szót, akit érdekel a dolog, nézzen bele :) indavideo-n minden része fent van, íme az első rész És mint említettem, van belőle egyébként egy második évad is. Itt azon mesterkednek hogy szerezzék vissza Ciel idő közben elvesztett emlékeit + színre lép Alois Trancy, egy kegyetlen és totál pszichopata kisfiú (nem csoda mondjuk, molesztálták, és többek közt emiatt is akar bosszút állni) aki szintén rendelkezik egy démoni komornyikkal épp az előbb említettekből kifolyólag - csakhogy Claude koránt sem olyan hűséges gazdája iránt, mint Sebastian a sajátja iránt, így az ő foga is elkezd Ciel lelkére fájni...
Na most ez azért elég rendesen felveti a kérdést, hogy ha Ciel bosszúból embereket öl, hogy lehet a lelke mégis olyan tiszta, hogy minden démon őt akarja megzabálni... - az etikaórák szerint sehogy, de én már akkor is mondtam, hogy ha valaki a családjáért öl az más kérdés... hát majd ezt a dolgot vesse meg mindenki saját magában, ő mit tenne...
Annak ellenére hogy kissé lehúztam az animét, a főcímei egyébként nagyon jók, ajánlom letölteni a filmzenei albumot úgy egészben, mert nagyon jó zenék vannak rajta <3
Kalafina - Lacrimosa
az én egyik kedvencem - nagyon érdekes, mert elég rendesen gótikus beütésű, vannak vonósok, kórus meg minden, de mégsem valami bárgyú, lassú szám... gyönyörű <3
Becca - I'm alive
a másik kedvencem, ez meg teljesen az ellentéte, vidám, pörgős kis rockzene :3
És akkor a válasz az életre, a világmindenségre meg mindenre... ja, az Galaxis Útikalauz, az más xD Szóval a válasz édesanyám "minek olvasol ilyeneket fiam?" és hasonló kérdéseire:
Azért meg egyszerűen elképesztően gyönyörű a rajzolása! *-* Annyira kecses és nagyon szép kontrasztot mutat: sötét és világos egyszerre - mint az angol nemesek élete: csillogó a felszínen, de sötét titkaik vannak... Nem tudok mást mondani, lenyűgözött a stílusa <3
(és mindig mutatják milyen teához milyen menü dukál nemeséknél - awwww TÉNYLEG annyira brit :3)
Fel nem bírtam fogni hogy lehet csak feketével és fehérrel így rajzolni - eszembe nem jutott volna magamtól ilyen fehér széleket hagyni, szóval jó pár oldal tanulmányozása után próbáltam meg csak... hát ez lett az eredmény. Hagyjuk xD
A mangát amúgy nem csak a rajzolása miatt ajánlom; egyrészt sokkal összetettebb történetek vannak benne, tényleg igazi jó krimit olvas vele az ember; másrészt Ciel sokkal kevésbé töketlen mint a sorozatban. Ott Sebby kb majd' felfalja minden pillantásával az "ifjú mestert" és olyan hűségesen követi árnyékként, mint egy kutya - Ciel pedig túlságosan is hozzászokott ehhez, a cipőjét nem tudja már egyedül bekötni -,-" A képregényben is pattog Sebastian a parancsokra mint a cirkuszi bolha, de Ciel sokkal önállóbb: ha kell fegyvert ránt, lő, vadászik, saját maga védelmezi Lizzy-t, és sokkal inkább próbál felnőttként viselkedni mellette, mint az animében, ahol kevésbé kapott hangsúlyt ez a "Ciel szereti Lizzy-dolog"; ott inkább Sebby-vel van úgy összenőve, hogy már khhmm... gázos... Awww, bezzeg a manga! :3 A legjobb fejezetekben mindig van valami közös jelenetük, ahol bizonyítja Lizzy-nek, hogy milyen védelmező férje lesz... na nem mintha őt félteni kellene, anyjától kemény kiképzést kapott, de Cielnek gyenge kislánynak mutatja magát. Azt akarja hogy cukinak tartsa - még egy süllyedő hajón se hajlandó a gyorsabb menekülés érdekében ledobni hatalmas cuki ruháiból ledobni valamit, hogy nehogy ne nézzen ki tökéletesen - erre Ciel kb letépi róla xD epic fejezet is just epic :D az animében ilyenek nem történtek :(
"nem fogok elveszteni semmit, amit te versenynek hívsz..."<3
random medvetámadás esetén sem Sebby után füttyentget, hanem odaveti magát habozás nélkül
...vagy épp Lizzy anyjának, Francis Midfordnak akarja bizonyítani - aki egy olyan katonás nő, hogy már a szadizmussal határos xD- hogy nem olyan esetlen mint amilyennek tűnik és hogy méltó Lizzy kezére <3
Szóval aki nem yaoi párti (tehát nem gondolja, hogy Sebby és Ciel közt kimondatlan szerelem van), az feltétlenül a mangát vegye pártfogásába. Itt olvasható minden eddigi része: http://www.mangareader.net/102/kuroshitsuji.html
Eötvös József. A nevével fémjelzett gimnáziumba jártam, de bevallom, egyetlen művét sem olvastam. Eddig.
"Eötvös József első nagy epikus munkája A karthauzi (1839-41). A regény fontos, sőt talán legjelentősebb állomása a magyar szentimentalizmus és romantika prózájának. A kor egyik legdivatosabb életérzését, a világfájdalmat ábrázolja benne Eötvös, de nem elégszik meg az aforizmákban megfogalmazódó szentimentális bölcselkedéssel, hanem ifjú hőse, Gusztáv sorsán keresztül a saját nemzedéke problémáiról vall. A napló- és levélformában írt regény az arisztokrata Gusztáv és a polgárlány Júlia szerelmét mutatja be a francia polgár-királyság erkölcsi tartás nélküli világában. A romantikusan végletes bonyodalmak csalódást és kiábrándulást okoznak Gusztávnak, aki a világtól és önmagától megundorodva a karthauzi szerzetesek örök némaságával bünteti önmagát. Eötvös kitűnően alkalmazza a vallomásregény kialakult mintáit, s az érzelmességből fakadó tiszta poézis – nehézkes filozofikus betétek ellenére – legjobb művei sorába emeli a regényt, amely a magyar prózában is korszakos jelentőségű."
Mit is mondjak? Jó sztorija van, családi titkokkal, szerelmi drámával, nemesi élet útvesztőivel - de az író már az előszóban letörte a reményeimet arról, hogy ennyivel megússzam és boldog legyek. Azt mondja: aki hatásvadász történetet akar, annak kevésbé való ez a könyv, ellenben aki nyitott egy érzékeny szív szenvedéseire, azt meg fogja hatni. Vagyis: nagyon jó sztori, nagyon sok nyávogásba ágyazva.
"Kértél, hogy egész életemet írjam le, mert reménykedél, hogy fájdalmam enyhülni fog, ha
okairól emlékezem; csalatkozál, barátom. Én többé nem követhetem tanácsodat. Elég, hogy a
szív elvérzék kínja között, minek tapintgassam mély sebét, minek verjem fel érzéketlenségéből,
gyógyulni úgy sem fog. Kinek fájdalmai a külvilágtól jönnek, azt az idő vigasztalja;
mennyivel távolabbra jő szenvedéseitől, annyival kisebbeknek látszanak, míg végre szemei
elől eltűntek; s kinek akkor eszébe nem jut, hogy miként mögötte csak szenvedések állanak,
úgy azok állnak talán előtte is, az megnyugodhatik, sőt talán örülhet emlékeinek, mert azt
hiszi, hogy a rámért terhet már elviselte."
Azon kívül, hogy a rejtélyes családi szálak, a Júliával való szerelem és a francia arisztokrácia piszkos kis titkokat rejtő életének történetei izgalmas fejezeteket adnak, vannak más típusú fejezetek is. Az elbeszélő időnként megáll és oldalakat szán annak, hogy elmondja: mennyire felzaklatták az elmeséltek, és mennyire nagyon szenved (ezt általában indokolatlan mennyiségű természeti hasonlattal teszi*; az élet, mint minden második oldalon említve van, egy nagy tenger, a barátság - hangulatától függően- kiszáradt vagy virágzó fa stb. - de hát ez a magyar romantika) Ezeket a fejezeteket azonban könnyen felismerhetjük (nagyon tömör, margótól margóig érő sorok) - és ha elegünk van emózásból, lapozhatunk a cselekményes részhez (fel lehet ismerni, ott kezdődnek az egészséges regényre hasonlító, párbeszédes sorok). De aki ezeket átugorja, csomó klassz idézettől fosztja meg magát. Komolyan, ez tipikusan az a könyv, amiből képeslapra, emlékkönyvbe lehet idézni xD
* "Ne gondold, hogy az idő gyógyereje ellentállhatlan; csak elmult fájdalmaidat felejteti, de nem szoktathat azokhoz, melyek még szívedet töltik; miként a tenger habjai a sziklát, mely csak mellettök áll, sokáig mosva végre ledöntik, míg az, mely mélyében fekszik, szigetté nő: úgy tesz az idő fájdalmainkkal, a külsőket lerontja, de azok, melyeket kebleinkben hordunk, növekednek azalatt."
Az én legkedvesebb soraim: "Nincs semmi vigasztalóbb, mintha utazunk. Míg honn vagyunk, mindenki ismer, mintegy osztja bánatunkat; minden, mit látunk, rá int, s kikkel találkozunk, inkább részt vesznek szomorúságunkban, minthogy belőle kiragadhatnának. Künn új körbe lépünk, új emberek közé; senki nem sejdíti, senki nem bánja, hogy szenvedénk, nem közelíthetünk senkihez a nélkül, hogy magunkból ki ne lépnénk, át kezdjük látni, hogy létünk egy pont a világban, s szenvedéseink kisebbeknek látszanak, miután önfontosságunk kisebbedett szemeink előtt, s meggyőződtünk, hogy e földön, hol minden keserv hasonlóit találja csak, ritkán akadunk oly emberre, kit joggal irígyelhetnénk."
Ezen átrágtam magam párszor. Amit az utazásról gondolok, amit mindig is éreztem az utazással kapcsolatban, itt áll előttem szavakba öntve. (Méghozzá szép szavakba) Még ha másért nem is érte volna meg, nekem már ezért megérte a kezembe venni ezt a könyvet.
Nem tartozik közvetlenül ide, de szeretem ezt a képet és az én agyacskámban teljesen összetársult immár a fenti idézettel. Lényegtelen, hogy mikor és hová menet készült, de épp arra vágytam előtte, hogy jöjjön egy lehetőség arra, hogy nyugodtan átgondolhassam a változást, ami előtt álltam; ne legyen semmi ismerős, ami visszahúzhatna a megszokásba; ne legyenek ott még a közeli ismerőseim se, akik tanácsokkal igyekeznek ellátni és sajnálnak; egyáltalán: ne legyen senki, aki tudja, mi vitt oda, szabadidőmben mint fogok elmélkedni, csak hadd szakadjak ki a megszokott környezetemből, hadd utazzak.
Ezek az érzések mind megtalálhatóak a könyvben; aki magára ismert, vegye pártfogásába.
További szép idézetek kedvcsinálónak:
"- El kell válnunk, - szóla komolyan Armand - érdekeink különbözők, s kiket jövőjök szétvezet, azokat a mult, bármi szép legyen, össze nem tarthatja."
"Asszonyok mindig több vagy kevesebb szeretetet hordanak kebleikben, minthogy barátságot szerezhetnének; s mi annak neveztetik, néha nem más, mint udvari köntöse közönösségöknek, sokszor előjátéka a legszenvedélyesb gyűlölésnek."
"Mint a gyermek, ki mihelyt tőle játékait elvevéd, pillanatnyi sírás után másokhoz nyúl s végre mindentől megfosztva a föld porában leli játszószerét: ilyen az ember. Míg a szív magában hordja az öröm csiráját, addig hasztalan múlnak évei, azt hasztalan vigasztalod új adományokkal. Mit ér, ha vaknak új képeket állítsz szemei elé, s mit a szívbetegnek, ha új éldeletet adsz: a baj magában fekszik s azt nem gyógyíthatod."
"Boldognál, kire nagy öröm vár, türelmetlenebb ember nincs a világon. Mihelyest reményei bizonyosságokká váltak, mihelyest közte s az öröm között csak az idő fekszik, mint egy térség, mely a vándort céljától távolt tartja még, de azt akadály nélkül láttatja, az öröm helyébe, melyet a remény máskor nyujt, a türelmetlenség kínjai lépnek. - Szomorú iróniája végzetünknek, hogy éppen azon kevés óráknak hosszasága ellen panaszkodunk, melyekben boldogok lehetnénk; éppen azon évek elfolyásáért sóhajtozunk, melyekben ifjú szívünk még örömöket éldelhet! Később az ember reményeivel elveszti nyugtalanságát; körülötte halmozott akadályok szemét a távolságban tévelyegni nem engedik, szívét hatalmas vágyai megszűntek bántani. Jól tudja, hogy boldog többé nem lehet s örülni kezd; örülni minden akadályon, melyet legyőzött, minden egyes virágnak, melyet útja körül talált, minden nyugpontnak, melyen megpihenhetett." legálisan fent van a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/03100/03130/
Eddig nem igazán éreztem kézzelfoghatónak ezeket a pályázatos dolgokat, de most már kezdem megszeretni őket :D A Nemzeti Tehetséggondozó Program jóvoltából volt szerencsém egy hetet Galyatető négycsillagos szállodájában tölteni :) És amiért mindezt elmesélem, az a következő: mert egy kis odafigyeléssel ti is bekerülhettek hasonló dologba.
Számos suliban, szakon vannak ilyen pályázatos lehetőségek, csak az emberek a neptunüziket általában kapásból törlik ha nem jegybeírásról szólnak, továbbá sosem olvasgatják a tanszéki honlapot, ahol ilyesmit is hirdetnek, nem csak "unalmas" információk vannak. Ez nagyon szépen kiderült nálunk is: a csoportomból én meg egy másik ember voltam csak, a többiek kb akkor tudták meg hogy volt ez a jelentkezési lehetőség, mikor hazajöttünk. Pedig fent volt a tanszék lapján, de rajtam kívül úgy tűnik senki nem olvassa.
(Az NTP hivatalos lapja ez: http://www.tehetsegprogram.hu ha lesz új pályázat, innen értesülhettek róla. Annyit azért tudni kell, hogy nem csak elvittek minket táboroztatni; ezzel hozzájárultunk ahhoz is, hogy egy évig nyomon követik, hogy fejlesztett ez a tábor minket; egy éves kutatási programot kellett írni és azt negyed évente hitelesíttetni kell a témavezetőnkkel, hogy igazolja: nem, nem csak a lábunkat lógattuk xD)
pózolj Kékestetővel xD
a Hunguest Grandhotel Galya az ország legmagasabban fekvő szállodája, 957 méter magasan
ez a kilátás a teraszról, elég menő :D
A tábor eredetileg nyári tábor lett volna, de addig-meddig csúszott a kifizetés, hogy fél éves késéssel téli tábor lett belőle. Jó lett volna pedig ha ezt zöldben látjuk - nem csak azért, mert biztosan szép lett volna... hanem mert gyűlölöm a havat. És itt bizony mindenhol hó, hó, és hó volt... egyik reggel még az áram, net, telefon is elment az időjárás miatt. Már csak azt a "klasszik krimi" dolog előbukkanását vártam - tudjátok, mikor a vihar vagy akármi miatt egy kastélyban/hotelban ragadnak a vendégek, és köztük van a gyilkos, de nem tudják ki az xD
trolololololo - egy darab Bloggerina magasságú hó
No, csak hogy folytassam a "panaszáradatot" (irónia volt, semmi okom panaszra, nagyon jól éreztem magam :), azért elég sokat melóztunk ott, nem ám láblógatni mentünk. A szakmai programok 9.30-tól egészen 19.30-ig tartottak... volt pályaorientációs tréning, kutatásmódszertani előadás, ismeretterjesztés a Tudományos Akadémiáról, kerekasztal a doktori programról tanulásmódszertani tréning, és hasonlók. Szakmailag tehát nagyon okosak lettünk - de emberileg is megtudtunk pár dolgot. Pl. hogy hiába vagyunk egy intézet ("Neveléstudományok Intézete"), a szaknapunk azért van külön pedeseknek, mert az andragógusok úgy fenn hordják az orrukat, hogy nem hajlandók velünk együtt szervezkedni (nem válaszolnak az e-mailekre, telefonokra, míg el nem jön az a végső határidő, hogy muszáj valamihez kezdenünk nélkülük), és hogy az esti közös buli náluk azt jelenti hogy amint meglátják hogy mi ülünk és beszélgetünk, meghallják hogy odainvitáljuk őket, ők egy "aha, majd benézünk" felkiáltással elhúznak külön pálinkázni. Igen, végül is közös buli volt. Ők közösen, mi meg közösen... -.-" no comment, a két csoport közt néha olyan ellentétet érzek mint a BTK - IK. Pedig a bölcsészeknek össze kellene tartani, támadnak miket elegen. Nem tudom miért nem szeretnek minket :(
Az esti programot tehát mi, pedesek, akik egyharmados kisebbségben voltunk, a tanárokkal dobtuk fel. Egy kis borkóstolás, egy kis beszélgetés... olyan sztorikat lehet hallani a tanáraink pályakezdéséről, hogy már csak ezért megérte volna elmenni :D Remélem egyszer én is eljutok odáig hogy öreg tanárként mesélhessek a friss generációnak *-*
Azért elvétve akadt idő wellnessre is. Erre azért térnék ki külön, mert megdőlt egy nagyon régi elméletem, ami pedig a következő volt: a finnek csak keménykedésből kamuzzák hogy nem fáznak mikor kirohannak a hóba a szaunából. Na most én életemben először kipróbáltam. És a 90 fokos gőz úgy összezavarta a hőháztartásom, hogy istenbizony nem éreztem semmit a hóban. Se nem fáztam, de melegem se volt, nem éreztem semmit, tök kellemes volt. Hihetetlen :D
a háttérben a szauna házikója
De nem csak ennyi a wellness részleg; van beltéri szauna, illóolajos gőzkabin, gyermek-, élmény- és úszómedence. Úszómedence - amibe bele is mentem. Tudni kell hogy én rosszul vagyok mindenféle mélyvíztől, mert kétszer is jártam úszásra gyerekkoromba, ellenben egyszer sem sikerült stabilan megtanítani ezt a dolgot nekem (talán mert nem bírja a klóros vizet a szemem... meg mert az erőnlétem és állóképességem nulla) - ennek ellenére belementem.
Egy önismereti-bemutatkozós feladat során a tanszékvezető néninek tudomására jutott hogy nem tudok úszni, és ezen nem nagyon tudta túltenni magát. Hiszen mi az hogy nem tudok, mikor megvan bennem a lehetőség, és biztos menne nekem és meg tudom csinálni <3 stb. Ezek után nem mondhattam nemet arra, mikor megígérte hogy nem hagy elsüllyedni, csak próbáljam meg :D
Btw, tényleg nem hagyott. És még akkor is dicsért, mikor nem csináltam semmit, csak lebegtem mint egy döglött béka xD Mit mondjak? Annyira aranyos és lelkes volt, teljesen rám ragasztotta, meg kellene tanulni úszni xD
Nah, szóval jó hely ez.* Igaz, alapesetben nem egy kolis emberke pénztárcájához vannak méretezve az árak (szobai minibár: 0,33-as sör 600 huf, 0,25-ös mini pezsgő/bor 1200 huf...), de a szállást, ha megfelelő időszakban megy az ember, egy akár egy átlagos család is ki tudja fizetni. Ez tényleg időszakfüggő; télen nagy akciók vannak. Meg volt most talán valami nagycsaládos dolog is, és így nagyon sok kisgyerekes család is volt épp ottjártunkkor. (Na mondjuk 4 csillag ide vagy oda, a falak papírvékonyak, komolyan, szóval több kisbabával ottlakó család mellett lakni egy hétig, kihívás, tapasztalatból mondom.)
*Szóval jó hely - és még a szobakulcsot sem lehet elhagyni. A kulcstartója konkrétan egy darab kb egykilós vas - a kezembe adták, és mint a rajzfilmekben, lehúzta a kezem a padlóig xD
És a végére pár ismeretterjesztő érdekesség: - Galyatető nem önálló település; 20 fő lakik ott (ezt igazából egy család teszi ki; egy család felnőtt gyerekei ide hozták házastársukat és ide szültek, szóval tele van épületekkel a környék, mert nagyon sok a nyaraló, de kb 2 ház és 1 család teszi ki a valódi lakosságot xD) - A szálló régen teljesen önellátó volt; maguknak termelték a húst és zöldségeket is! Ám mióta a telefon+kisteherautó kombinációval mindent meg lehet oldani, inkább rendelik a dolgokat. - A szállodának saját temploma is van, régen volt rá igény; aki több hétre felköltözött, annak vasárnap mennie kellett valahova templomba... a fene se ment volna templomba ilyen szép környezetben, biztos csak az erdőt jártam volna
- van a szállótól nem messze egy kilátó, amelyről nagyon tiszta időben Szolnokig is ellátni (bizonyára így van, de én ezt nem tapasztaltam; ottjártamkor úgy le volt a lépcső fagyva hogy életveszélyes volt, szóval kihagytam, de amúgy se volt tiszta idő...) - A dolgozók közül sokan a szállodában laknak. (Ez azért gáz; nem telefonálhatsz be, hogy ma nem mész dolgozni mert elakadtál a dugóban stb xD) - Útközben érdemes Gyöngyösön megállni, pl a felújított Mátra Múzemnál.
Aki meg nem nyer pályázatot, azért tud találni olcsóbb szállást a környéken, ezért merem a Mátrát mindenkinek ajánlani :)
Azt hiszem ez nálunk sosem fordulhatott volna elő. Musical készült a Black Butler-ből (kettő is O.o)
Mármint nem valami iskolai előadás, hanem igazi színdarab: igazi színházban, igazi színészekkel, felnőtt közönséggel, DVD kiadással - szóval ez teljesen komoly.
A történetben a mangához híven Ciel és hűséges démonkomornyikja ismét rejtélyes ügyet oldanak meg Viktória királynő kérésére. Ezúttal 3 testvér érkezik vendégségbe hozzájuk, akik egy elátkozott fuvolával szerencsétlenkednek... mindegy.
A szokásos túlvilági rejtély, krimi, mint minden részben. DE. Ami igazán különlegessé teszi a darabot, hogy képesek voltak egy viktoriánus kori történetből egy igazi mai musicalt csinálni. Érzelmes, megható dalok váltakoznak a színpadon csillogó showtánccal...
A kosztümök és a díszlet pontosan olyan, ahogy azt a mangától megszoktuk. A ruhákat az utolsó fodorig visszaadták <3
De persze a zenét és a koreográfiát a legérdekesebb alaposan szemügyre venni, eddig ugyanis nem sűrűn találkozhattunk hasonló darabbal (vagy aki tud még mangából készült musical-t, írjon :D) A darab tetőfoka a Red or Black c. dal. Grell még mindig elkötelezett rajongója Sebby-nek - Sebastian meg ezt annyira nem díjazza, úgyhogy ennek örömére harcolnak egyet - de ez az egész úgy van megoldva, hogy bele van építve a táncba. Egy jazz- showműsorba való dalra táncolnak. Zongora, trombita, búgó hangú hölgyikék vokálja a háttérben, sétapálca... úristen *-* <3 :D
És nem csak a zene vagy a sétapálca teszi annyira klasszá >.<
Hanem hogy Yuya Matsushita tényleg tud énekelni.
Mármint nem csak egy szépfiú, akit az utcáról kaptak be közönségmágnesnek, hanem zeneiskolát végzett hivatásos énekes. (Anyja mondjuk sosem támogatta a művészi pályafutásban, de ő azért csak New York-ba utazott híressé válni... és sikerült neki. Nem ez az egyetlen darabja, és önálló albumokat is ad ki stb.) Grell (Uehara Takuya) pedig... őrült és szenvedélyes - mint mindig. Na most ezek mellett szegény kis Ciel-nek (Shougo Sakamoto) elég nehéz volt érvényesülni - de azt hiszem nem is őt szánták e történet főszereplőjének. A második rész is pl. a shinigamikról fog szólni, kicsit olyanok ezek a darbok talán, mint az öt OVA - azokban is inkább új/mellékszereplőket akarnak részletesebben bemutatni (Emlékezzünk csak vissza, hogy a Ciel in Wonderland volt csak az, ahol tényleg körülötte forgott a cselekmény; esetleg a That Butler Performer, ahol a Hamletet adták elő)
Nos.. Aka ka kuro ka? A piros nyer vagy a fekete? Akit csak ez érdekel, annak íme ez a zseniális részlet :D Aki viszont az egész darabot szeretné, http://www.nyaa.eu/?page=view&tid=217459 - egyelőre csak angol felirat van hozzá... de ez egy musical: minimális angoltudással is érthető, ha figyelitek mi történik a színpadon xD
.jpg)
