Eeeegen, megin' Édes Annát kéne olvasnom, és megint Pacsirtát olvastam :/
Az Édes Anna egy hű-de-szuper pszicho izé, tudom én - de nem értem hogy mégis mi a szalmaszálért van ennyire túlsztárolva a Pacsirtához képest. Oké, abban nem hal meg senki, de ugyanolyan durva pszichológia van benne...
(Jó, azóta kénytelen voltam Annácskát is elolvasni, de minél több Kosztolányit olvasok, annál inkább nem értem miért ez "A Nagy Műve". Esti Kornél alakja szerintem messze túlszárnyalja ezt a szomorú sorsú bekattant cselédlányt... De erről majd egy bejegyzéssel odébb.)
Tehát... épp molyoltam és értékeléseket olvasgattam könyvekről, mikor megláttam egy szót a Pacsirta kapcsán: ZSARNOK.
Magára az értékelésre már nem is emlékszem, de ez az egy szó nagyon megfogott... hogy lenne már Pacsirta zsarnok? Én először (pár éve) úgy olvastam ezt a művet, hogy végig sajnáltam szegény Pacsirtát. Erre kiderül hogy van olyan értelmezés melyben pont hogy a szülei az áldozatok? Nemár. El kell olvasnom újra.
És meg is tettem.
És teljesen más színben láttam az eseményeket.
Pacsirta egy zsarnok.
Pacsirta ugyebár egy csúnya, kövér, kb 40 éves vénlány, aki még mindig a szülei nyakán él.
Sajnáltam.
Nem gondoltam abba bele hogy talán a szüleit kellene.
Ahogy elkezdtem a részletekre is figyelni, nem csak a cselekmény végét vártam, teljesen új nézőpontokat tapasztaltam meg.
Azt hiszem az Irodalomtudomány és hasonló kurzusokon az oly sokat emlegetett "idegenségérzet" fogalmat itt értettem meg élesben igazán.
Ahogy Pacsirta elutazik egy hétre, a napok múlásával a szülei éppen hogy visszafiatalodnak. Eleinte ódzonak az éttermi kajától, hisz Pacsirta mindig oooolyan finom só és fűszermentes rizses húst csinál a hét napból hatszor, hogy csuda -.-" ...aztán felfedezik, hogy létezik más is. Mondjuk vanília. Mikor az öreg Vajkay bácsi elkezd filózni hogy milyen is lehet az a vaníila, annyira aranyos szerintem :D
"A könyv hamar kihullott kezéből, és így gondolkozott:
- Vaníliás metélt: Vajon mi az a vaníliás metélt? Sohasem ettem ilyesmit, és nem is láttam egész életemben. Fogalmam sincs, hogy milyen. A vanília idegen, izgató illatát nagyon kedvelem, fölöttébb kellemetes lehet, ha az orrot csiklandja a szaga, és hízeleg az ínynek is. De vajon rajta van-e a gyengéden sárgálló tésztán a fekete, afrikai fűszer, avagy nélküle szolgálják fel a vendéglőben? Csak futóan láttam nevét, egy pillanatra, a túrósgombóc, gyümölcshabkosár és mogyorótorta között. Mintha álmodtam volna. Mégsem lehet elfelejteni.
Összeráncolta homlokát, szigorúan elhessegetve ezeket a bohó, hozzá méltatlan gondolatokat.
- Pacsirta jól főz, az kétségtelen. Legalább mindenki azt állítja. Természetes, hogy jól főz. Nem is jól, hanem csudálatosan. Szakácsművészetét nem győzik eléggé dicsérni. Régente, mikor társaságok jártak ide, valósággal ünnepelték. Cifra Géza is, a gazfickó, igen, ő is. Igaz, hogy az ételek készítésében egyéni. Sohasem használ paprikát, borsot, semmiféle fűszert, és a zsírt is vékonyan adja. Takarékoskodik, és helyesen teszi, mert kis vagyonkánk folyton fogy, a hozományához pedig nem lehet, nem szabad hozzányúlni. Nem is engedném. Én nem engedném. Aztán egészségtelen is a nehéz konyha, csak a franciás koszt, az való nekünk."
Elmennek hát az étterembe és kipróbálják.
Persze társaságba se jártak... eddig. Mert Pacsirta rosszul van tőle. És most: egy hét szabadság. Mindezt Pacsirta siratásával tervezték tölteni (igaz csak rokonlátogatóba ment, de sohasem töltött távol ennyi időt otthonról) - de a lehetőségek csak jönnek, a társasági élet újra felfedezi Vajkayékat maguknak... és elhívják színházba őket. Először nem tulajdonítottam jelentőséget annak, mit néznek, de második olvasásra, mikor jobban megrágtam, leesett miről is van szó. "Japán Sárszegen". A magyar színésznők elbűvölő, fehérre festett arccal, színes ruhákban lépnek gésaként a színpadra és énekelnek lendületes musicalt... hát mi ez, ha nem valami szöges ellentét? Másság. Milyen tág is a világ Pacsirta fogságán kívül!
Aztán az "őrület" egyre elszabadul... Vajkay bácsi szivarra gyújt. Még bort is iszik. És kártyázni is elment a régi barátaival. Vajkay néni felveszi a lila ruháját. És újra zongorázni kezd, a zene csak száll egész éjen át... Milyen boldogok is ezek az emberek!
A baj akkor történt meg, mikor erre ők is ráeszméltek. És mikor Vajkay Ákos részegen kijelentette, hogy ők bizony nem szeretik a saját gyereküket.
...
Pacsirta érkezésére mindent rendbe tettek.
Próbálták elfelejteni ezeket a napokat.
És várták Pacsirtát az állomáson.
De a vonat késik... órákat késik... Talán valamilyen szerencsétlenség történt? Vonatkatasztrófa? Vagy ilyesmiről szó sincs, csak egyszerű késésről van szó - de ők a lelkük mélyén, kimondatlanul azt kívánják, bár ne jönne haza Pacsirta?
Mi lesz velük?
legálisan olvasható/letölthető az OSZK lapján
