Ennyit változott a világ 1830 óta: ma már teljesen megszokottak (sőt, elcsépeltek...) az olyan történetek, melyben az a bonyodalom, hogy nő férfinak, vagy férfi nőnek öltözik. Régen azonban felkavarták az embereket az efféle történeket.
Rómában az 1700-as évektől kezdve nagyon sokáig nem léphettek a nők színpadra, férfiaknak kellett tehát a női szerepeket is játszani. Rómában ez köztudott volt, ám a Párizsból érkezők közül nem mindenkinek volt az - mint ahogy a kisregény főhősének sem. A női szerepeket játszó férfiakat tizenéves fiúként kasztrálták, hogy ne legyenek férfiasak felnőve: tehát maradjanak minél törékenyebbek és magas legyen a hangjuk. (Nagyon sokáig alatt az előbb amúgy azt értettem, hogy 1922-ben halt meg az utolsó kasztrált énekes O.o)
Hogy ez milyen elváltozásokat okozhat egy személyiségben, hogy lemondanak arról, hogy valamelyik nemhez tartozzanak, és cserébe a fényűzést választják (ünnepelt sztárok voltak ezek fiatal korukban!) az is egy jó kérdés - de hogy hogy éli meg egy férfi, egy szobrász ha beleszeret egy ilyen emberbe annak tudatában, hogy az illető nő... na az egy érdekesebb kérdés.
Balzac megírja. És milyen jól írja meg! - mégsem tanítják az iskolában, csak a Goriot apóval üldöznek minket irodalom órán -.-" Ez a szövege nálunk olyannyira nem elterjedt, hogy magyarul csak onnantól létezik, mióta lefordították Roland Barthes irodalomtudós tanulmánykötetét, ami ezzel a művel foglalkozik. Hihetetlen...
Akit érdekel, kommenteljen a mail címével, és küldöm.
Akit érdekel, kommenteljen a mail címével, és küldöm.